Március 4, vasárnap 15:26

Szörnyű eddig ez a mai nap. Apu olyan mérges, hogy hozzám sem szól, csak folyton morcosan pillant rám. Nagyi azt mondja, ne törődjek vele, nem is rám dühös, hanem saját magára, mert valami olyan hibát vétett, ami kedvezőtlenül befolyásolja a munkáját.

Oké, nem szeretnék hisztizni, de akkor meg miért rajtam vezeti le a feszültségét? Nem is ez a mostani eset a legnagyobb baj, hanem az utóbbi hónapokban gyakran előforduló – szinte – ok nélküli kirohanásai. Amíg anyuval együtt voltak, sosem voltak ilyenek. Nagyon nem tett neki jót a válás, bár talán ugyanez elmondható anyáról is. Na persze tudtam – vagyis sejtettem – mindig is, hogy nehéz lesz ez a néhány év, feldolgozni a magányosságukat. Mármint persze, mindkettejüknek jutott két-két gyerek, de hiányzik a szerelem.

Bár ha abba belegondolok, hogy Anna mit mondott, Marcell meg még meg is erősítette, apának minden bizonnyal van valami titkos kapcsolata, szeretője, vagy mi a szösz, akiről igyekszik előttünk egy szót sem elejteni. Ami persze nem esik valami jól, de nem szólok bele a dolgaiba, ezt eldöntöttem. Igaza van a barátnőmnek, ha majd akarja, elmondja, esetleg be is mutatja a családnak. Mondjuk, erre nem látok nagy esélyt, melyik épeszű ember akarná az újdonsült szerelmével megismertetni a négy idióta csemetéjét?

Ami a legrosszabb, hogy úgy érzem, anya is találkozgat valakivel, hiszen múltkor Márkéknál is hogy elpirult, mikor szóba került, van-e valakije. Nem értem, miért nem tudják bevallani, ha így áll a dolog, miért kell nekik tovább titkolózniuk. Mert bevallom, pocsékul esik a dolog. Főleg, hogy apa esetében erről a legjobb barátnőmtől kell értesülnöm, mert látta. Ami viszont durva, hogy a nő arca el volt takarva, nehogy valaki rá ismerjen. Ilyen hatalmas megrökönyödést váltana ki, ha lebuknának?

Áh, hagyjuk, úgy sem jutok ezzel előrébb.

-*-

16:42

Marcell az előbb bejött, hogy rákérdezzen, mivel húztam ki legújabban a gyufát.

-         Nem tettem semmi olyat, amiért kiabálnia kellene velem – védekeztem hevesen, mire bátyám leül az ágyam szélére, ahol éppen nem áll kupacban a szennyes ruha. – Csak tegnap későn értem haza, ő meg kiakadt, hogy még csak nem is telefonáltam – magyaráztam fáradtan, de valójában kicsit bűntudatom volt, ezért nem néztem felé, hanem a sötét monitort bámultam az asztal végén.

Hogy tudja nálam Marcell mindig elérni, hogy még akkor is rosszul érezzem magam, ha valójában nem követtem el eget rengető bűnt – vagy legalábbis nem akkorát, mint mikor Benji eltörte miattam a karját?

-         Miért, mikor jöttél haza? Amikor én megjöttem, már tök sötét volt minden szobában.

-         Tizenegy előtt pár perccel – válaszoltam, mire drága testvérem egyszerűen kinevetett.

-         Semmi ez ahhoz képest, hogy én mikor jöttem. – Marcell vidám hangulata jó hatással van rám – ez ma sincs másként.

-         Akkor te jó sokáig kimaradtál. Annával randiztál? – kérdeztem mindentudó mosollyal az arcomon, mire ő kajánul elvigyorodott.

-         Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de igen – mondta, s kényelmesen hanyatt feküdt az ágyon, az sem zavarta, hogy közben szegény Teddy-t kis híján kilapította.

-         Uh, a részletektől kímélj meg! – nevettem, ő meg csak grimaszolt.

-         Meg sem osztanám veled, ahhoz túl intimek – válaszolta, mire én hozzávágtam az addig az ölemben gyűrögetett kispárnámat. – Hé, most meg mi van? – Felkönyökölt, de továbbra is vidám volt.

-         Tudod, hogy elég élénk a fantáziám és vizuális alkat vagyok abból, hogy ebből rosszat állapítsak meg. Már pedig nem akarlak elképzelni téged és Annát együtt, az olyan…

-         Milyen?

-         Nem tudom. Szóval csak ne mondj ilyenek! – Együtt vigyorogtunk, majd Marcell hirtelen elkomolyodott.

-         Attól tartok apa nincs túl jó passzban.

-         Feltűnt.

-         Luca, nem szabad felhúznunk, kerülni kell vele a konfliktusokat! – mondta határozottan, s egy olyan lángocska gyulladt a szemében, amiről tudtam, nem tűr ellentmondást.

-         Nem az én hibám a tegnap este. Arról volt szó, nincs itthon hétvégén. – A hangom szárazon csengett, na meg talán kissé keserűen is.

-         Igen, tudom, hogy ne a te hibád. Kaptál büntit? – kérdezte részvétteljes hangon, mire én gúnyosan felhorkantottam.

-         Jah, egy hét net nélkül.

-         Ne aggódj, apa úgy sincs soha itthon, titokban be tudod kapcsolni a gépet – bíztatott kedvesen.

-         Aligha, elvette az Internet kábelemet.

-         Akkor meg ha nagyon kell, használhatod az enyémet. Senki nem fog beárulni apánál.

-         Köszi – mondtam hálásan, és ennek jeléül ráugrottam a hasára, és csikizni kezdem, ahol csak értem, majd jó szokás szerint én maradtam mégis csak alul, amikor visszatámadt.

Nem baj, akkor is imádom a bátyámat.

-*-

Március 5, hétfő 17:51

Ez a nap kikészített. Hulla fáradt vagyok, bár igazából jó kedvem is van. Ami a legklasszabb, hogy tényleg jól sikerült a matekom, mert amikor Zsuzsa néni ma kiosztotta, megdicsért, hogy életemben először az enyém lett a legjobb. Hát igen, ez tényleg egy igazi csoda, főleg úgy, hogy előtte két hétig hiányoztam. Mondjuk a lelkesedésem a nap iránt alaposan lecsökkent, mikor közölte szeretett tanárnőnk, hogy a hetedik órában próbáljuk hőn szeretett dalunkat, és addig bent maradunk a suliban, amíg nem lesz tökéletes az egész. Még jó, hogy csak jövő szerdára kell. Áh, kár ezen dühöngeni.

A nap további óráiban három további dolgozatot írtam, amik ilyen kegyetlenül lefárasztottak. Mondjuk a francia és a történelem elég jól sikerültek – tűzbe azért nem tenném a kezemet -, de a fizika szokás szerint pocsék lett. Minek tanulunk csupa ilyen fölösleges tantárgyat, mint a fizika és a kémia? Úgysem kezdek velük a jövőben semmit, mert aligha fognak arról szólni jövendő világhírű regényeim, hogy az atomfizika milyen hatással volt a világra. Na jó, valószínűleg világhírű regényeim sem lesznek, sőt, elképzelhető, hogy soha semmilyen könyvem sem fog elkészülni. Ami azért elég gáz, ha azt nézzük, ezt tartom életem fő céljának.

Mire elérkezett az utolsó óra, már totálisan ki voltam fáradva – a rádió szerint ez a melegfront hatása -, csak Máté lelki fröccse tartotta bennem a lelket, na meg a Tibiék becsöngetés előtti előadása. Úgy őszintén, tényleg a cirkuszban lenne a helyük piros bohócorral, vagy pedig az állatkert egyik majomketrecében, ahol mutogathatnák őket, mint a 21. század fergeteges észlényeit. Oké, rossz indulatú vagyok kicsit, pedig imádom ezeket a majmokat.

A srácok a zenéléssel nagyon ott voltak a topon, de az énekhang a múltkorihoz hasonlóan siralmasra sikeredett. A tanárnő hála az égnek feladta a tervét, hogy bent tart minket, mert látta, hogy esélytelen az egész. Ekkor volt fél öt, de valahogy senkinek sem volt még kedve hazamenni, így eldöntöttük páran, hogy bizony elmegyünk a közeli cukrászdába, és eszünk egy nagy tavaszköszöntő kalóriabombát.

Végül hatan mentünk, Dóra, Tibi, Máté, az új testvérpár, Dani és Kata, na meg én. Persze a fiúk sorozatosan lövellték ki magukból az elmésebbnél elmésebb poénokat, amiken még nevettem is, olyan fáradt voltam. Valójában Kata volt az egyetlen, aki tényleg értékelte a bohóckodást, Dóra csak forgatta a szemeit, én meg végül Danival kezdtem beszélgetni apró semmiségekről.

-         És mi a véleményed a legutolsó Star Wars filmről? – kérdezte élénken, mire én csak megvontam a vállaimat.

-         Gyenge. Az eredeti trilógia sokkal jobb volt – mondtam neki őszintén, mire ő kedvesen mosolygott, és bólogatott. – Kedvenc színészed?

-         Oh, az sok van, nem tudnék senkit sem kiemelni – vigyorgott, amiből rögtön rájöttem, most gonosz kérdésen töri a fejét.

-         Ne kímélj, mit akarsz tudni? – Én is vigyorogtam, de valójában csak a fáradtság szólt belőlem.

-         Brad Pitt vagy Orlando Bloom? – kérdezte, s erre a többiek is felénk kezdtek figyelni, Máté kifejezetten jól szórakozott a zavaromon.

-         Öhmm… - dadogtam -… egyik sem. – Mindannyian úgy néztek rám, mintha füllentésen kaptak volna, pedig tök igazat mondtam. – Most mi van? Tényleg! Régen mindkettő bejött, de ma már egyik sem. Jelenleg nincs olyan filmszínész, vagy bármilyen híresség, aki tetszene – magyaráztam, de szerintem mentegetőzésnek hallatszott.

-         Miért, és nem híresség van? – Tibi mindig is tudta, hogy kell olyat kérdezni, amitől pipacs színt ölt az ember arca.

-         Mért olyan fontos ez? – kérdezem, hátha akkor nem kell válaszolni. Sajnos nem füllentek túl hitelesen.

-         Tehát van – vonta le a megfelelő következtetéseket Máté, mire Kata és Dóra kuncogni kezdtek a helyzetemen.

-         Olyanok vagytok – mondtam sértetten, de ők csak nevettek.

Valójában nem voltam mérges, csak nem akartam elmondani nekik, hogy van valaki, aki szájon puszilt, mert akkor állandóan azt hallgatnám, hogy van valakim. Nem szeretném, hogy cukkoljanak, nah. És szerintem ez így teljesen rendjén is van. Én sem firtatom az ő szerelmi életüket, bár abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy mindannyijuknak vannak kis titkai a többiek előtt. De hát kinek nincsenek?

Szóval körülbelül egy órát ültünk a cukiban, mielőtt hazajöttem, és nagyon jól éreztem magamat. Itthon nagyi azonban nem várt a szokásos módon ebéddel, hanem a tévé előtt szundikált. Hogy még véletlenül se keltsem fel, halkan odaosontam, kikapcsoltam a készüléket, majd a szobámba osontam.

Nem is baj, hogy kihagytam az étkezést, három gombóc fagyi után nem is lennék képes egyetlen falatot sem legyűrni a torkomon, annyira tele vagyok tőle. És persze a testalkatomnak sem tesz túl jót, ha sokat eszek. Igazándiból én még attól is hízok, ha csak beleszagolok az isteni illatokba, de egy falatot sem eszek. Sajnos ezt örököltem apai ágon, ahol mindenkinek van egy kis – vagy nagy – pocakja. Mondjuk ez még legkevésbé apán látszik, mert ő hetente sportol néhány órát, vele ellentétben azonban én duci vagyok.

Nem is értem, Áronnak hogy tetszhetek. Már ha valóban tetszek neki, s nem véletlen volt az, hogy a száját az enyémre tapasztotta? Mondjuk simán el tudom képzelni, hogy tényleg érezhet irántam máshogy, mint a haverjaim, mert elvégre virágot hozott nekem, és végig nagyon udvariasan viselkedett. De én vajon mit érzek iránta azon túl, hogy helyesnek tartom?

Ezen még majd alaposan el kell gondolkoznom.

-*-

21:18

Hiába terveztem én el olyan ügyesen, hogy ma korán fekszem le aludni, keresztülhúzta a számításaimat, hogy beállított Anna, de kivételesen nem a bátyám volt az elsődleges célpontja, hanem én. Széles vigyorral az arcán lépett be hozzám, majd megölelgettük egymást, és ő ledobta magát a fotelembe, én pedig a görgős székembe. Nem tudtam mire vélni a jókedvét, de nem is kellett kérdezősködni, elmondta ő mindenféle ködösítés nélkül.

-         Anya és apa nyáron két hétre lelépnek nélkülem nyaralni.

-         És te örülsz neki, hogy egyedül hagynak? – kerekedtek el a szemeim, ő válaszul csilingelően nevetett.

-         Hogyne, hiszen akkor azt az időt veled, a legjobb barátnőmmel tölthetem. Egész nap lóghatunk a városban, mehetünk standra, meg hasonlók. – Ahogy így előadta a tervét, tényleg szuperül hangzott.

-         És mikor lesz ez a két fantasztikus hét? – kérdeztem vigyorogva.

-         Július utcsó két hete. Nah, milyen lesz? – Lekonyult a mosolyom a dátum hallatára, ugyanis akkor nem leszek Pesten.

-         Tudod, hogy Agárdon leszek a nagynénémnél – mondtam elszontyolodva, mire neki is elillant a jó hangulata. – Ráadásul Marcell is jön le az idén.

-         Ohh. – Ez az összes, amit Anna reagálni tudott, láttam, hogy a szemében hirtelen könnycseppek kezdtek gyűlni. Úgy sajnáltam szegényt.

-         Gyere le velünk te is, jó móka lesz! – mondtam hirtelen ötlettel, és tényleg úgy is gondoltam, milyen klassz lenne. Tuti Beát sem zavarná, Edinával meg biztos nagyon jól kijönnének.

-         Nem akarok zavarni – motyogta zavartan Annus, mire én hevesen ráztam a fejemet.

-         Nem zavarnál. Holnap föl is hívom Beát, és megbeszélem vele. Biztos megengedi. És Marcell is örülne szerintem, ha te is jönnél – kacsintottam rá, mire halvány mosolyféleség jelent meg a szája szegletében.

-         Rendben, ha beleegyezik a nagynénéd, na meg ha anyáék elengednek veletek – felelte hálásan, majd boldogan öleltük meg egymást. Nem hiába vagyunk már annyi ideje jó barátok, kisegítjük egymást a bajban.

A további időben már úgy csacsogtunk, mint két liba, de nem érdekelte egyikünket sem. Jó kedvünk volt, és én teljesen elfelejtkeztem arról, hogy milyen fáradt is vagyok. Csupán azután jutott eszembe, hogy Marcell hazaért, és felajánlotta Annának, hogy hazaviszi, s úgy nem kell buszoznia. Persze értettem én, mire megy ki valójában a dolog: nyugodtan csókolózhassanak senkitől sem zavartatva. És őszintén, ezért nem lehet őket elítélni.

Most viszont érzem, hogy szörnyen fáradt vagyok, úgyhogy megyek aludni. Ilyen korán sem szoktam soha lefeküdni – de erre csak gúnyosan tudok vigyorogni.