Egy hatalmas szalon sötét sarkában ücsörgött Draco Malfoy, szőke tincsei arcába hulltak, de ő mit sem törődve vele olvasta a Reggeli Próféta aznapi számát, Rita Vitrol tudósítását egyenesen Roxfortból. A fiú csalódottan gyűrte össze a lapot, s egyenesen a kandalló vidáman táncoló lángjaiba hajította. Átvertnek, becsapottnak érezte magát, mérhetetlen düh járta át egész testét és lelkét, fájtak neki az olvasottak, átkozta Hermione Grangert, amiért beleszeretett, hisz a lány csak játszott vele. Őrjöngeni, törni-zúzni tudott volna a keserűségtől, melyet a lány férjhez menetelének híre váltott ki belőle. Újra olyan magányosnak érezte magát, mint szeretett nővére halálakor, szívében üresség tátongott.

-         Annak a sárvérű libának nem kellettem másra, mint hogy szórakozzon velem. Biztos jó murinak tartotta, s a hülye haverjai ma már jót nevetnek az egészen! – toporzékolt, majd felállt, s az asztalról felemelt egy porcelán vázát, s a falhoz csapta.

A tárgy hangos csörömpöléssel adta meg magát a férfi fájdalmának, annyi szilánkra tört, mint Draco szíve a hírre. A varázsló immár jó döntésnek tartotta elhagyni az iskolát, legalább így ő szakíthatott a lánnyal, s nem fordítva. Gyors léptekkel rontott be a fürdőszobájába, beállt a hideg víz alá, hátha attól észhez térhet még idejében, nehogy valami beláthatatlanul nagy őrültséget kövessen el. Utálta gyengének érezni magát, nem érezte egy aranyvérűhöz méltónak viselkedését, mégsem tudta megállni, hogy egy könnycseppet ne morzsoljon el a szeretett lány miatt.

-         Legalább távol leszek tőle, s a feladataimra tudok koncentrálni, a bosszú fog éltetni, hogy én is úgy a lelkébe tiporjak, mint ő megtette velem, szenvedni fog, s ha rajtam múlik, sosem lesz boldog. Esküszöm, az a nyamvadt nőszemély még megfizet mindenért! – szűrte fogai között a szavakat, majd kimászott a kádból, s szembe nézett tükörképével.

Képmása mintha önálló életre kelt volna, kegyetlenül mondott neki ellent.

-         Ha nem hagytad volna el, s nem lettél volna gyáva vállalni a kapcsolatotokat, talán még mindig veled lenne! – vélekedett az ál-Draco, mire a fiú csak konokul rázta fejét.

-         Ha igazán szeretett volna, képtelen lenne most hozzámenni ahhoz a tapló Sandrohoz, hiszen az a disznó megcsalta. Nem, az egész ki volt tervelve, arra ment ki, hogy a végén megalázzon, kifacsarjon, mint egy citromot, s a kukába hajítson, mint egy rongyot. Sosem szeretett, nem szabadott volna túl látnom azon, hogy ő egy sárvérű griffendéles! – mérgelődött, hangja csalódottságról árulkodott, szürke szemeiben gyűlölet és fájdalom ötvöződött.

-         Hát akkor teljesítsd az apád által előírt utat, légy halálfaló, s ölj meg minden hozzá hasonlót. De vigyázz, megnyugvásra sosem lelsz! – csattant fel a tükörkép, majd egy pillanat alatt csak az elszánt, konok, s makacs Draco Malfoy tekintett vissza saját magára.

-         Mondd, mégis mi mást tehetnék? A legjobb, ha a sorsom bevégeztetik – dühöngött magatehetetlenül, s a mosdótál alá roskadt, fejét szomorúan hajtotta ölébe, szemeit pedig lehunyta.

-         Gondolj arra, Diana csalódott lenne. Hát ezért halt meg, ezért szenvedett annyit? – szólt belülről egy kis hang, s a fiú némán megrázta fejét.

A Roxfortban villámsebességgel terjedt el a pletyka, miszerint Hermione Granger, az eminens, iskolaelső griffendéles hozzámegy a mardekáros Alessandro Mattiohoz a Valentin-napi bálon. A közvéleményt megosztotta a hír, a legtöbb lány irigy szemekkel pásztázta Hermionét, hiszen Sandro ott volt azok közt, akik népszerűségnek örvendtek a gyengébbik nem körében. A mardekárosok személyes sértésnek vették, hogy egy aranyvérű ennyire rangján alul házasodjon, míg a griffendélesek nem értették a lány választását, mért pont egy nőcsábász ellenség kell neki. Ennek egyik legfőbb oka volt, hogy szinte mindenki tudott róla, hogy a fiú Pansy Parkinsonnal kavart, megalázva ezzel a griffendéles lányt, majd amilyen gyorsan jött az a kicsapongás, olyan gyorsan ért véget. A Hugrabug és a Hollóhát házakban is megoszlott a vélemény, sokan túl elhamarkodottnak tartották az eseményeket. Igaz, ami igaz, az ifjú jegyespárt csak barátaik véleménye érdekelte, azoké, akik tudták az igazságot, hiszen ők támogatták őket. Harry, Ron, Olivia, Ginny, Vicktoria, Brian, Kelly, Diego, illetve néhány felnőtt, teljes mértékben az ő pártjukon álltak. Dumbledore-on kívül még Madam Pomfrey, McGalagony és Perselus Piton, valamint David voltak beavatva a történtekbe.

Így jött el az esküvő várva várt napja, az egész iskolát átlengte a romantikus hangulat, repülő szívek járták be az iskolát, üzeneteket közvetítettek egyik féltől a másikig. Egész nap lágy zene szólt egy mágikus hangfal-rendszerből, s az összes diák az esti menyegző és bál hevében égett. Már előtte lévő nap látszott, képtelenség lenne megzabolázni az izgatott diákokat, ezért az igazgató másnapra szünnapot hirdetett, a tanórák elmaradtak, s akinek szüksége volt bármire is, az lemehetett Roxmorts faluba.

Hermione egész nap görcsösen járkált fel, s alá a hálószobájában, Lavender és Parvati ezt a nászéjszaka okozta idegességnek tudták be, így kötelességüknek érezték a lányt „felvilágosítani”.

-         Nézd, ha ez a srác tényleg feleségül vesz, akkor halálosan szerelmesnek kell lennie, tehát a lényeg, hogy ha már kettesben lesztek, varázsold el… - kezdte a Patil lány, mire a menyasszony megütközve nézett két szobatársára.

-         …legyél szenvedélyes, nehogy még csalódnia kelljen… - folytatta Brown, s Hermione egyre inkább megijedt.

-         …hagyd, hogy kényeztethessen, add meg neki a lehetőséget a kezdeményezésre… - mondta tovább Parvati, nem hagyva szóhoz jutni a paprika vörös arcú lányt.

-         …, de a legfontosabb, soha ne hagyd, hogy olyat tegyen, amit te nem akarsz! –fejezte be végül Lavender, majd hozzátett volna még egy apró kommentárt, de Hermione felkiáltott.

-         Elég legyen! Magamtól is tudom, mit kell csinálni egy fiúval, hagyjatok békén. Ne akarjatok felhúzni, mert a végén még darabokra átkozlak mindkettőtöket! – toporzékolt, majd pálcát rántott a két boszorkára. Azok megadóan felemelték kezüket, mire a barnahajú lány dühöngve kiment a szobából, s hangosan becsapta az ajtót.

-         Ha így folytatja, Sandro nagyon hamar másnál keres vigasztalást! – vigyorgott gonoszan csillogó szemekkel Lavender, mire barátnője vidoran bólintott.

-         Újra… Idegbeteg a csaj! – jelentette ki Parvati Patil, majd elvonult a fürdőbe készülődni.

A boszorkány dúlva-fúlva vonult le a klubhelyiségbe, s durcásan vetette bele magát kedvenc foteljébe a kandalló előtt. Megnyugtatásként a lángok vidám pattogását figyelte, de ezerszer futott át újra, s újra az agyán a gondolat, nem teheti tönkre a fiú életét azzal, hogy hozzámegy feleségül, hiszen ő nem szerelmes belé. Szemeiben könnycseppek gyülekeztek, majd özönként törtek elő, s keservesen zokogni kezdett. Az ő szíve másé volt, s tudta, örökre azé is marad, még akkor is, ha oly gyáva módon megfutamodott az érzései elől Draco. Ölébe hajtotta fejét, s végtelennek tűnő ideig nyelte könnyeit, majd érezte, hogy valaki átöleli a vállait. Lassan felemelte fejét, s könnyeitől pislogva nézett Ginnyre. Barátnője kedvesen letörölte arcáról a sírás okozta maszatot, majd intett, hogy itt az idő. Karon ragadta őt, s kivezette a helyiségből, a hetedik emeletre mentek, egyenesen a trollos falikárpithoz. A vörös hajú lány háromszor elsétált a folyosószakaszon, majd megjelent a Szükség Szobájának ajtaja.

Belépve Liv, Vick és Kelly fogadták a lányt, egy hatalmas helyiségben voltak, volt ott paraván, fésülködő asztal, mindenféle sminkszerrel ellátva, s hátul felakasztva függött a gyönyörű hófehér mennyasszonyi ruha. Hermione továbbra is komor arcot vágott, mire Vick odasietett hozzá, s szorosan magához ölelte.

-         Ma nem szabad szomorúnak lenned, hitelesen kell alakítanod a boldog menyasszonyt! – bíztatta őt kedvesen, majd lenyomta az egyik székre. – Tudom, hogy minden meseszép lenne, ha most Dracohoz kellene hozzámenned, de gondolj arra, hogy ő elhagyott, te viszont a gyereke érdekében mész Sandrohoz. Tudom, hogy nehéz, de erősnek kell lenned! – hangja megnyugtató volt, s Hermione tudta, barátainak igaza van.

Két órával később egy egészen más lány nézett rá vissza a tükörből, mint amilyennek az elmúlt tizennyolc évben megismerhették. Gesztenyebarna haja ki volt egyenesítve, szabadon omlottak a tincsek vállaira, vékony alakját kiemelte esküvői ruhájának testhezálló vonala, ezernyi apró kő világított a selyem anyagon. Nyakában egy vékony lánc lógott, rajta egy apró kereszttel, ujján pedig a Sandrotól kapott gyémántgyűrű csillogott. Olyan volt, akár egy angyal, szebb volt, mint a karácsonyi bálon, pedig akkor is elismerték, milyen szép volt, de most még azon is túltett. Arcát halvány sminkréteg fedte, halvány rózsaszínre volt festve szemhéja, míg ajkaira egy csillámos szájfény volt felkenve. A lány nagyot sóhajtott, majd intett, hogy készen van. Halvány mosolyt erőltetett arcára, s barátnői oldalán elindult a Nagyterem felé vezető folyosón.

A Nagyterem egyik sarkában egy alak bújt meg láthatatlanná tevő köpenye oltalmában, az esküvőre várt, feltett szándéka volt visszaszerezni szerelme elveszítette bizalmát, meg akarta akadályozni, hogy örökre elveszítse a számára oly kedves lányt. Az elvarázsolt mennyezetről hópelyhek hullottak alá, éppen nem érték el a diáksereg fejét, köddé váltak előtte. Már mindenki feszengve várta a menyasszonyt, Sandro oldalán ott állt Harry Potter, Ron Weasley, Brian Tyler és Diego Hernandez. Majd nyílt a terem ajtaja, s négy koszorúslány tűnt fel, a sarokban álló alak rögtön felismerte bennük Hermione négy barátnőjét. Ötödikként maga az ara lépett be, s Draco megbabonázva nézte a gyönyörű teremtést. Arca sugárzott a mosolytól, a fiatal fiú máskor oly szívesen látta volna boldognak a lányt, de most tőrdöfésként hatolt a szívébe. Hát mégis igaza volt… Mire az oltárhoz ért, mindenki megcsodálta szépségét, majd örömkönnyekben úszva állt az őket összeeskető Albus Dumbledore elé.

A külvilág számra azok a könnyek a boldogság könnyei voltak, hisz arcán lágy mosoly ült, senkinek fogalma sem volt róla, hogy a lány belsejében milyen vihar tombolt, az érzelmek vihara. Próbálta maszkját megtartani, higgadt maradni, de nem érezte magát jól. Forgott vele a világ, nem fogta fel a körülötte történő eseményeket, az „igen”-t is robotmódjára mondta ki, csupán az első hitvesi csók térítette őt magához. Egy csók, mely más volt, mint azé, kit igazán szeretett, szenvedett tőle, hogy Dracóra vágyik, annak ellenére, hogy az elhagyta őt.

A sarokban álló alak keserűen vette tudomásul, Hermione sosem szerette, végül csalódottan hagyta el a termet, képtelen volt látni, ahogy szerelme más karjaiban talál boldogságra. Egy apró könnycsepp folyt végig arcán, egyenesen a roxforti birtok határáig caplatott, majd azzal a tudattal hoppanált, most már nyugodt szívvel lesz halálfaló.

Eközben Hermione fogadta a gratulációkat, bár tudta nagyon jól, nem mindegyik szívből ered, csupán barátai szavai tartották benne a lelket. Az este számára végtelenül lassan telt el, a sok kényszeredett mosoly pedig zsibbasztotta arcát. S mikor végre elhagyhatta a bál vidám hangulatát, akkor sem maradhatott teljesen magára, meg kellett osztania innentől minden éjszakáját Sandroval. Bár külön ágyban aludtak, ezt a fiú tiszteletben tartotta, mégis a tudat, hogy ott van a közvetlen közelében, visszatartotta őt. Fáradtan feküdt el baldachinos ágyán, azzal a tudattal, hogy szenvedései még nem értek véget, csupán egy fejezet lezárult. Testén érezte férje szerelemmel égő tekintetét.