Dorkuci birodalma
Menü
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Saját történetek
 
 
Teach me to live and love (COMP, PPHG, 12+)
 
Remember the past (COMP, PPHG, 12+)
 
 
War for the actual love (COMP, DMHG, 12+)
 
Requiem egy szerelemért (WIP, PPHG, 14+)
 
Minden kezdet nehéz (COMP, 12+)
 

A szerelem olyan, mint a szellő! Nem látható, csak érezhető.

(Séta a múltba című filmből)

Exmemoriam - novellafüzér
 
3. fejezet

És mint említettem, valóban nagyon kétoldalú volt az életem, hiszen a jó oldalán állt, hogy rengeteg barátom volt, de mint mondják, nincsen rózsa tövis nélkül, így nincs jó sem rossz nélkül, természetesen lettek ellenségeim is, akik mind mardekárosok voltak. Viszont a barátaim kárpótoltak minden elszenvedett bajért, amiket kaptam az évek alatt, hiszen Laura, Mark és Dan igazi társaim lettek az életben, szinte elszakíthatatlanok voltunk, amolyan örökre veletek jóban, rosszban kapocs volt köztünk, amit nem láthatott senki, csak mi tudtuk, hogy létezik. Mellettük újra gyerek lehettem, bepótolhattam azt, amit nem volt lehetőségem érezni, az alatt a három év alatt. De a gyerekes viselkedés sem volt hosszú távú, én ahhoz túl komoly voltam, általában pár órára támadott meg a gyengeség.

 

Apa idővel megbékélt a griffendéles hovatartozásommal, és elfogadta, hogy kik a barátaim, soha nem éreztem hátrányt vele szemben, csak azért, mert a lánya vagyok, de előnyt sem. Órán ugyan olyan kapcsolatban volt velem, mint a többiekkel, ő a tanár, míg én a diák. Én is örültem, hogy ez a vonal így megmaradt, mert kezdetben a mardekárosok rengeteget piszkáltak, hogy Piton vagyok, és kivételezik velem, de mikor ők is látták, hogy nincs igazuk leálltak a dologgal, amiért végtelenül hálás voltam.

 

Persze így is volt rengeteg dolog, amivel bántottak, az egyik ilyen az volt, mikor kitudódott, hogy az anyám elhagyott engem és apámat, azt mondták, hogy nem is csoda, hisz nem sokan bírják sokáig egy szobában az olyan emberekkel, mint én vagy az apám. Ezen alkalmakkor mindig elszomorodtam, de voltam annyira erős, hogy megvédjem magam, és nem apucihoz rohanjak panaszkodni rájuk. Éppen e miatt gyakran kerültem bajba, és sajnos a barátaim is voltak annyira lükék, hogy velem tartottak minden balhéba, ott voltak mellettem, mikor nagyobbakkal párbajoztam, ergo elég sokszor mind a négyen a gyengélkedőn kötöttünk ki Madam Promfrey gondos kezei alatt, a sok büntetésről és pontlevonásról nem is beszélve.

 

Mindig voltak persze kisebb összezördülések, ezen-azon összevesztünk, de gyorsan ki is békültünk, nem bírtunk haragba lenni. Időnként még Gerdát is sikerült bevenni a kisded játékainkba, vagy a szintén évfolyamtársunkat, Aaron Woodot, Oliver Wood kisebb fiát. Ha hatan bohóckodtunk annak is voltak következményei, gyakoriak voltak az éjszakai parkban bóklászások, vagy éppen a Roxmorts faluba való szökéseink. Ilyenkor ritka volt, ha nem holt részegen, énekelve támolyogtunk vissza a klubhelyiségbe, egymást támogatva, dülöngélve. A vajsör kezdetben teljesen elég volt, majd átszoktunk a lángnyelv whiskyre, ami megtette a hatását. Egyszer kaptak csak rajta minket, na, annak durva utóhatásai voltak. Hatodikban volt ez az eset, félév túlélését ünnepeltük, mikor McGalagonnyal találtuk magunkat szemben, ő meg persze beköpött minket, cserébe fél éven keresztül takaríthattuk az iskola minden egyes négyzetmilliméterét.

 

Arról már nem is beszélve, hogy apám nagyon kibukott, jött a sablon szöveggel, hogy bezzeg neki nem voltak ilyen fura és idióta „szokásai”. Persze a többiek sem úszták meg, másnap jöttek a szülői rivallók, hogy mégis mit képzelünk magunkról, de Draco Malfoy megsúgta nekünk felesége levele után pár nappal, hogy azért ők sem voltak szentek. A levél olvasása után persze rögtön kitört belőlünk a röhögés.

 

Az iskolai tanulmányaink első hat éve nagyon gyorsan eltelt, Laura talán anyukájára hasonlítva iskolaelső és prefektus volt, amiben a társa Mark volt, és amíg ők esténként a folyosókat rótták járőrözés közben, addig mi Dannel nagyokat röhögtünk, esetenként elpáholtam varázslósakkban. Persze, azért mi ketten sem voltunk teljesen hülyegyerekek, elvégre jó sok RBF-ünk volt, de Lauval nem lehetett versenyre kelni. Mind a négyünknek megvolt az álma a felnőttkort illetően, mind aurornak készültünk, és remélhetőleg a Főnix Rend tagjai szerettünk volna lenni.

 

Azok az évek a barátság és egyben a rettegés jegyében teltek, hiszen Voldemort újra visszatért, Harry Potter nem tudta egykor végleg elpusztítani, csupán újra megfosztotta testétől, de mikor harmadikosok voltunk, újra testet öltött. Akkoriban tért vissza hozzá egy hűséges szolgája, csupán azt nem tudta senki, hogy ki is, bár ma már tudjuk, de ezt csak később mesélem el. Tehát a Nagyúr visszatért, mi pedig félhettünk, mi is lesz a vége, főleg a mi kvartettünk, hiszen mindünknek volt valami hibája az ő szemében, hiszen Laura az aranyvérű Malfoy család egyetlen leszármazottja volt, ami nem is lett volna probléma, ha az anyja nem egy mugli származású lett volna, tehát félvér. Mark hibája az volt, hogy Weasley, akik megtagadták a Nagyurat, míg Dan „hibája”, hogy Potternek hívták. Rólam nem is beszélve, egy olyan, ex-halálfaló lánya, aki a jó oldal számára kémkedett.

 

 Hetedikben, ennek ellenére 25 év után újra megrendezték a Trimágus tusát, ahol most a Tűz serlege nem hibázott, csak három nevet dobott ki 17 év felett. A Drumstrang bajnoka Marius Hermann, a Beauxbatonsé  Sophie Cara, míg a Roxfort jelöltje Dan lett. Bár mind a hatan bedobtuk a nevünket, egy újabb Potteré lett a dicsőség. Végül is nem irigykedtünk rá, inkább biztosítottuk a támogatásunkról, segítettük, ahol csak tudtuk, rengeteg időt ültünk vele a könyvtárban, és megfelelő bűbájok után kutattunk, vagy a Szükség szobájában gyakoroltunk. Tudtuk, hogy szüksége van támogatásra, hiszen hatalmas teher volt a vállán, mert az élete volt szinte a tét. Persze számunkra is megnehezítette ezzel az évet, hiszen le kellett valahogy a tanév végén tennünk a vizsgáinkat, így hát rendszerint mi is megtanultunk mindent, amit ő, hisz még jól jöhetett a RAVASZokon. Na és persze ekkoriban kimaradtak az éjszakai bulik, ja és a piálásról nem is beszélve.

 

Egy ilyen magolós este volt éppen, Dannel a szükség szobájában gyakoroltunk, míg Lau és Mark végezték prefektusi dolgaikat, és hát valakin kísérletezni kellett, épp egy rontásról volt szó, de Dan kicsit félremondta az igét, ezért kóros röhögőgörcsben fetrengtem a földön. Míg az az átkozott srác rajtam vihogott, lehet, oké elismerem, vicces látvány lehettem, de azért ez túlzás volt, majd mikor múlni kezdett a hatás, pálcát ragadtam és rózsaszínű hajat varázsoltam neki, tűzpiros műkörmöket, és nem maradhatott ki a körömcipő sem. Ekkor rajtam volt a sor, hogy sírva röhögjek, örökre az emlékezetembe véstem a látványt, úgy nézett ki, mint aki transzvesztita versenyt nyert. A nagy vihogásban aztán hirtelen megbotlottam és elkezdtem előrefele zuhanni, egyenesen a karjaiba.

 

Egy számomra addig ismeretlen érzés kerített hatalmába, ahogy derekamon éreztem izmos karjait, amik megóvtak, finom férfias illata, ami elbódított, és bársonyos bőre, ahogy érintette csupasz karjaimat. Hiába voltam már sokszor nagyon közel hozzá, a rengeteg idő, amit együtt töltöttünk, mégis mintha semmi sem lett volna, mert amikor felpillantottam a szemeibe, azokba a gyönyörű élénkzöld szemekbe, testemet elöntötte a forróság, lábaim remegni kezdtek, én pedig szédültem. Valamit észrevehetett rajtam, minimum annyit, hogy valami nem okés, mert a karjaiba kapott, és lerakott egy akkor megjelenő kanapéra. Nem tudtam már úgy tekinteni rá, mint azelőtt, úgy mintha a bátyám lett volna, vagy az egyik legjobb barátom, rettegtem még magamnak is bevallani, de beleszerettem. Lehet, hogy nem akkor és nem ott, de, mint derült égből a villámcsapás, úgy ötlött belém a felismerés, hiszen ő egy hímnemű egyed, nekem meg mindig valami semleges, valami csupán barát volt.

 

Elég hosszan elgondolkozhattam, mert úgy tekintett rám, azzal a lehengerlő tekintetével, mint aki nem tudja, mi bajom lehet, szemeiben talán valami félelem szerűség pislogott.

- Nincs semmi baj, ugye? Ennyire kiütött a röhögőgörcs átkom?

 

- Egy biztos, hatásos volt, de semmi bajom… asszem. Ezt nem lehet bajnak nevezni.

 

- Hát akkor,Merci, ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, hisz mire jók a barátok, ha nem erre, hmm? – barátok, ez a szó úgy hasított belém, mintha tört döftek volna a szívembe, bár nem is tudtam mit vártam, hisz tudtam, mi tényleg csak barátok vagyunk, hisz Dan nemrég még Lauval járt. Talán látta az arcomon, hogy nem tetszik valami, mert folytatta. – Haragszol rám?

 

- Ugyan, mért haragudnék.

 

- Mert… fogalmam sincs, tettem valamit? Esetleg az átok miatt, mert akkor bocsánatát kérem mademoiselle! – azzal letérdelt elém, majd kezetcsókolt nekem, én meg kábé olyan vörös lehettem, mint a paradicsom.

 

- Állj fel, nem bántottál meg, csak… nem tudom én sem, hogy mi is a bajom. Folytatjuk?

 

- Mit? – nézett rám értetlen szemmel, mire elmosolyodtam.

 

- Hát a gyakorlást, gyerünk, nincs több lusti! – nevettem, majd talpra húztam. Ezzel csak azt értem el, hogy lerogyott a kanapéra és lerántott maga mellé.

 

- Mi lenne, ha nem a tanuláson járna folyton az eszed, lassan olyan leszel, mint Laura – mondta kicsit megrovóan, miközben a vállamra hajtotta fejét. – Egyébként is, olyan sokat tanultunk az utóbbi pár napban, hogy elegem van. Na meg már késő is van – a nyomatékosság kedvéért még ásított is egy nagyot, majd nagy boci szemekkel nézett rám, mire én olvadozni kezdtem.

 

„A fenébe is, hogy szerethetek bele a legjobb barátomba, Merci, szedd már össze magad!” – parancsoltam magamra, de nem jártam sikerrel, majd újra Danre pillantottam, és sóhajtottam.

 

- Na, legyen, most az egyszer.

 

- Hálám üldözni fog, még a síron túl is – mondta nevetve, majd az ölembe döntötte a fejét.

 

- Na, akkor nekem a túlvilági élet sem lesz megváltás, uram mit vétettem? – folytattam a játékot, majd a hitelesség kedvéért a plafon felé fordítottam a fejemet. Majd vissza az ölemben pihenő mosolygós srácra.

 

- Hol lehetnek Markék? – tettem fel a kérdést, mikor a faliórára pillantottam, ami azt mutatta, hogy 11 múlt. – Máskor már mindig itt vannak ilyenkor, csak nem túlóráznak?

 

- Nem hinném, szerintem, megfogadták, amit mondtam nekik, és Aaront kidobták a szobából – vonta meg a vállát, majd az értetlen szemeim láttán folytatta. – Nehogy azt mond, hogy nem tudtad! Ma lesz nekik az első… ühüm… szóval érted, estéjük.

 

- Mért nem ide ajánlottad akkor nekik? – tettem fel a kézenfekvő kérdést, mire ő huncutul elvigyorodott.

 

- Gondoltam, az azért mégiscsak kényelmesebb, Aaron pedig, addig beköltözhet a lány szobába, úgyis, próbál jóba lenni Antoniával.

 

- De Nia észre sem veszi, bezzeg szerintem Gerdának bejön.

 

- Max orgiát csapnak.

 

- Te kis perverz… - nevettem és beletúrtam a hosszú fekete és selymes hajába, hogy összekócoljam, a hatás megvolt, kezdődött a csikizés, minek következtében én sikongattam, és elfeküdtem a kanapén, míg ő rám mászott, és kereste a gyenge pontjaimat. Mikor végre hagyott levegőhöz jutni, megkérdeztem egy tök kézenfekvő dologról. – És ha a szobámban orgia lesz, velem mi lesz, hol töltöm az éjszakát?

 

- Hát… - azzal, szemeivel végigvizslatott rajtam, és kajánul elvigyorodott.

 

- Jesszusom, rosszat sejtek, védjen meg valaki! – kiáltottam, majd elkezdtem hadonászni, és megint csikizés lett a vége.

 

- Hát, esetleg, ha gondolod, itt is alhatsz… velem. – mondta kifulladva a kisebb háború után.

 

- Nem vagyok álmos – jelentettem ki nagy élénkségemben.

 

- Én sem, de akkor miért kérdezted?

 

- Hát, ha mégis az lennék, mit szántál nekem, mért pont veled?

 

- Végül is, ha gondold, szerezhetek Hagridtól neked egy durrfarkú szurcsókot, biztosan szívesen kölcsönad egyet – mondta vigyorogva, mire belőlem kitört a nevetés.

 

- Csak azt ne, annál még te is jobb vagy – mondtam, miután kicsit összeszedtem magamat.

 

- Mi az, hogy én is? Most sértődjek meg? Megbántottál! – azzal bevágta a durcit, majd hátat fordított nekem. Mit tehettem volna, hátulról támadható volt, és én ismertem a gyenge pontját, tudtam, hogy a nyaka a csikizés szempontjából az a felület, tehát támadtam.

 

A vége megint az lett, mint mindig, egy kisebb csata, amiből én kerülök ki vesztesen, addig csikizet, amíg alulra nem kerültem, ő meg rám. Itt az egész játék abbamaradt, csak néztük egymást, aztán az arcunk elkezdett közeledni a másiké felé, orrunk már összeért, éreztük egymás leheletét, majd lassan hozzáért az ajkamhoz az ő puha ajka, lágyan elkezdtük harapdálni a másik száját, majd a nyelveink egymásra találtak, és lassú táncba kezdett, majd egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett. Aztán éreztem kutakodó kezeit a pólóm alatt, de mint aki megtorpant, hirtelen felemelte a fejét és a tekintetét belefúrta az enyémbe.

 

- Talán már el kellett volna mondanom, hogy… jézusom, sosem voltam jó ebben… - küszködött a szavaival, és látszott rajta a zavar és a vágy egyszerre. – Szóval, az van, hogy beléd szerettem, már baromi régen… - ekkor már ültünk, úgy nézett rám, és vallott, azt hiszem, mondhatom, szerelmet. -… csak nem akartam, hogy a barátságunk rovására menjen, azért nem mondtam el, de ha te nem így érzel irántam, kérlek, legalább maradjunk barátok! – mit mondhattam erre, vidoran mosolyogtam.

 

- Mégis, mióta? – kérdeztem, igazán érdekelt.

 

- Hát, khm, szóval, az óta az első közös sakkparti óta

 

- Micsoda? Második karácsonya óta?

 

- Hát, szóval, ja.

 

- Akkor, jó sokáig nem mondtad el. Nekem ma esett le.

 

- Mármint mi?

 

- Hogy beléd estem – mondtam, közben nagyban pirultam, mire választ már nem kaptam, legalábbis szóban nem, csak tettben, egy szenvedélyes csókot.

 

Lassan megjelent a szobában egy hatalmas franciaágy, Dan a karjaiba emelt, közben egy pillanatra sem vált el szánk a másikétól. Lassan az ágyra rakott, majd csatlakozott hozzám, a vége, hát szóval, mindenki tudja, mi jön ilyenkor, úgyhogy nem részletezem, találjátok ki, kedves olvasóim. Az a lényeg, hogy az éjszakát egymás mellett töltöttük, egymás karjaiban aludtunk, így ért minket a hajnal, na persze, tanulásmentesen; legalább nem átkozott meg egy újabb röhögőgörcs átokkal, hanem életem legszebb érzéseit váltotta ki belőlem.

 

 

 
Idézet

netorian.hu // a megigézett idézet
 
Tikk-takk
 
Kedvenc linkek
 
Dumálda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Perselus/Hermione novellák
 
Draco/Hermione novellák
 
Lily/Sirius novellák
 
Ron/Hermione novellák
 
 
Lily/James novellák
 
Harry/Ginny novellák
 
Egyéb HP novellák
 
HP versek
 
Számláló
Indulás: 2005-12-06
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre