Egy �jabb „ilyen” hajnal…

Mindenki azt hihetn�, ennyi �v ut�n m�r hozz� szoktam, de azt sosem lehet elfogadni.

�

M�lnak az �vek, nyarat k�vet �sz, s azt a t�l, de tavasz k�zben sosem j�n. M�gis �jra ny�r lesz.

Arcomat egyre t�bb r�nc fedi, s egyre mag�nyosabbnak �rzem magam. Sosem leszek m�r fiatal. Nincs m�r senkim.

�

M�g csak hajnal van, a t�j kietlen, csendes, mindenki alszik.

Nekem is azt k�ne, lehunyni szemeimet, s nem �bredni fel t�bb�.

�

V�rz� testtel �l�k a harmatt�l nedves f�ben, m�gsem a sebeim f�jnak, csup�n a sz�vem.

De az kegyetlen�l. Panaszkodn�k �n sz�vesen, de kinek tegyem? Kiket szerettem, mind eltemettem…

�

A hajnali naps�t�s �thatol a lombokon, de �n m�r nem is �rz�kelem.

�Ajkaimat �sszeszor�tva lehunyom tekintetem, hogy visszatartsam milli�nyi k�nnyem.

�

S�rn�k �n, de meghallan� valaki? V�gig hallgatn� k�njaim?

A behegedt sebeket �rdemes m�g felt�pni, hogy a f�jdalmat elfojts�k?

�

Mindenkit, ki fontos volt sz�momra, elrabolt t�lem a h�bor�. Bar�tot, csal�dot, szerelmet… Mindenkit ellopott, de engem szenvedni meghagyott.

�

K�s�rt a m�lt, k�s�rt a jelen, s a j�v� �rnyai.

Egy v�nember vagyok, kit k�ptelenek elpuszt�tani a vil�g s�t�njai.

�

H�t ez az �n b�ntet�sem, mert szerettem, s k�zben szenvedtem.

T�bbsz�r�sen saj�t �tkomon keseregtem.

�

Ember vagyok, vagy �llat? Gyermekkorom �ta oly’ sokszor k�rdezem.

S kik eddig t�vhitem c�folt�k, mind elmentek.

�

Pokoll� lett a vil�g; ki sz�vem begy�gy�thatn�, azt is m�r gy�szolom.

�n vagyok m�r csak, �s a csend. Hi�ba �tkozom m�r a v�gzetet, �n e sorsra k�rhozom.

�

�jabb mag�nyos hajnal �jabbat k�vet. A megv�lt� reggelt a nappal k�ne, hogy v�ltsa, de olyan nincs most m�r.

�jszaka az �let egy �llat sz�m�ra, a holdf�ny a h�l�t�rsa. Csak a sz�vem �r�kre �gy f�j.

�

Kinek mondjam el a b�natom?

Elvesztettem minden hitemet, s bar�tom…

�