Hermionénak ott csengtek a fülében Perselus Piton kegyetlen szavai minden éjjel, és tétlenséggel töltött órában is:

… éppen a te ártatlan, és tiszta gyermeked látja majd kárát annak, ha valaha kiderül, hogy az anyja milyen egy romlott teremtés…

A nő tudta, eljött az ideje, hogy kitálaljon, elmondja az igazságot, mert nem élhet többet ebben a hazugságban. Akkor is el kell mondania, ha mindenki meggyűlöli. Akár Harry, akár Romy, vagy pedig Perselus – bár ő már így is éppen eléggé gyűlöli. Elege volt már az állandó aggódásból, hogy lebukik, kiderül az igazság, éppen ezért döntötte el, ha már ki kell tudódnia, ő maga kürtöli világgá.

- Igen, ez a helyes megoldás, tudja meg mindenki!

Le akarta rombolni azt az illúzióképet, ami kialakult róla a háború vége óta, mely szerint ő boldog házasságban él, és hatalmas szeretetben nevelik együtt Harryvel a közös gyermeküket. Romy…

Egyedül attól tartott, hogy hogyan fognak tekinteni a kislányra azután, hogy kiderült, ő Perselus Piton egy szem gyermeke. Mit fog szólni a kislány, ha hirtelen a rosszindulat céltáblájává válik, és mindenki megszólja egy olyan dologért, amiről ő nem is tehet? Mit fog szólni, ha megtudja, az egyik tanára az apja? Mit fog szólni, ha kiderül, az egész addigi élete egy hazugság?

Kétségek gyötörték ugyan Hermionét, de tudta, ha most nem mondja el az igazat, akkor sosem lesz képes, és élete végéig lelkiismeret-furdalással éli le az életét, vagy ami még rosszabb, beleőrül.

- Miért is kellett visszatérned, Perselus? – kérdezte dühösen a sötétségben, ahogy kifelé bámult a hófödte tájra.

Azonban tudta jól, nem hibáztathatja egykori szeretőjét mindezért, hiszen ő hibázott, mikor vak volt és szörnyen naiv. Amikor föláldozta a saját és szerelme boldogságát azért, hogy a barátja mellett lehessen. Feláldozta a közös gyermekük sorsát is azzal, hogy nem tartott ki, és nem maradt Perselus mellett.

Nem, karácsonykor színt fog vallani Harrynek, aztán a professzornak, majd Romynak és mindenkinek.

- De az vesse rám az első követ, aki máshogy cselekedett volna! – szűrte fogai között, s szívében már megfogant a döntés.

Hermione csak egy pillanatra inogott meg, mely szerint mindent elmond férjének, kitárja előtte a szívét. Csupán akkor, ahogy látta kislányát Harry ölelésébe bújni, és a férfi boldogan csókolta meg a kislány feje búbját. De ahogy óvatosan feleségére pillantott, a tekintetében egy addig ismeretlen érzelem is tükröződött, a lemondás.

Miután Romy elment lefeküdni szenteste, az asszony elérkezettnek látta az időpontot, hogy férjével őszintén megbeszéljék a kapcsolatukat. Fel volt készülve rá, hogy szörnyen nehéz lesz, minden bizonnyal könnyekkel teli, de egyszerűen MUSZÁJ volt megtennie.

Harry – mintha sejtette volna előre, mi fog történni – nyugodtan ült le a fotelbe, s intett a feleségének, foglaljon ő is helyet vele szemben.

- Beszélnünk kell – szögezte le Hermione miután óvatosan letelepedett a díványra.

- Tudom. Elég sokáig hallgattunk – bólintott egyetértően Potter, majd várakozóan a nőre tekintett.

- Akarom, hogy tudd, nagyon hálás vagyok neked, amiért kiálltál mellettem a terhességem idején, és úgy szeretted Romolát.

- Ez volt a legkevesebb, mert úgy vélem, minden az én hibám.

- Miről beszélsz? – Hermione értetlenül tekintett a férjére, akinek a szemében fájdalom és keserűség tükröződött.

- Tudod te nagyon jól. Ha én nem vagyok, akkor te még mindig azzal a férfival lehetnél, akitől Romy van. De te mellém álltál, holott meg sem érdemeltem volna. Őt pedig ezzel elveszítetted. – A nőt nagyon meglepte, amiért Harry megértettem a helyzetet, és elképzelni sem tudta, mi változott meg ennyire az elmúlt hónapokban.

- Melletted volt a helyem, mert a legjobb barátom voltál, az utolsó, aki megmaradt nekem – felelte könnyes szemmel Hermione, de a férfi csak megcsóválta a fejét.

- De én többet akartam, s helyette mindent eldobtam, ami addig az enyém volt. Miattam halt meg Ginny, csakis miattam – motyogta halkan Harry, s szemében könnycseppek gyülekeztek.

- Ginny a saját akaratából harcolt, tisztában volt a kockázattal, hogy bele is halhat – győzködte a nő, de férje csak megcsóválta a fejét.

- Nem, te ezt nem érted. Ginny meg akart halni, de erősebb volt annál, mintsem ezt mindenki előtt kimutassa. Ő önként halt meg, mert csalódott bennem…

Feszült volt a légkör a szobában, csak a kandallóban a tűz pattogását lehetett hallani. A fiatal, vörös hajú asszony bánatosan ült a fotelben, térdeit felhúzta a mellkasáig, próbálta könnyáztatta arcát elrejteni. Férje az ablaknál állt, az utca csöndjét figyelte, nem akarta látni a nő fájdalmát. Hiszen neki is épp eléggé fájt.

- Tiszteletben tartom a döntésedet – felelte szipogó, halk hangon Ginny, s tekintetét a férfira emelte.

- Meg sem kérdezed, miért, kit, mióta? – fordult meg hirtelen Harry, és kutatóan nézett felesége szemeibe.

- Nem, nem kérdezek semmit. Hiszen a válaszok már hosszú ideje itt voltak előttem, csak nem akartam észrevenni. – Újabb könnycseppek gördültek végig a szép arcon, de Ginny még csak le sem törölte őket.

- Megvetsz, igaz?

- Tévedsz, Harry. Anno, az esküvőnkön azt mondtam, halálom napjáig szeretni foglak, és ez így is lesz. Éppen ezért kívánom neked, hogy legyél boldog, de tudd, milyen áron! – Hangja nem volt sem szemrehányó, sem bántó. Pusztán fájó, meggyötört, beletörődő. Lassan elindult kifelé a szobából, végigmérte lelkiismeret-furdalással küzdő férjét, majd még az ajtóból egy utolsó pillantásra fordult vissza, miközben halkan suttogott: - Hamarabb kapod vissza a szabadságodat, mint hinnéd. De csakis azért, mert szeretlek.

Ahogy Harry elmesélte az a végzetes estét Hermionénak, a nő arcán könnycseppek futottak végig. Hiszen Ginny feláldozta a saját életét a férje boldogsága életében. Nemes tett volt, még akkor is, ha – mint ahogy kiderült – hosszútávon csak fájdalmat szült. Ginny jót akart, mikor önként lépett ki a keserű életéből, de arra nem számított, Harrynek nem is kellett volna sok idő, hogy rájöjjön, mekkora egy barom volt, és valójában csak őt szereti.

- A holtakat nem lehet feltámasztani – morogta fájdalmasan a férfi, s tudta jól, bármennyire is fáj most a szíve Harryért, akkor is el kell neki mondani az igazságot, mert ez a vallomások éjszakája.

- Harry, akarom, hogy tudd, mit követtünk el tizennégy évvel ezelőtt, mit tettünk tönkre, együtt. Vagyis inkább kit, kiket – mondta halkan Hermione, mire férje rá emelte a tekintetét.

- Ginny nem éppen elég?

- Hidd el, sok is, de nem csak az ő élete szárad a lelkünkön, hanem a lányom apjáé is. Azt hiszem, ő sosem fogja nekem megbocsátani, hogy elhagytam, miattad. És azt sem fogja megbocsátani nekem, ha elmondom, hogy van egy lánya.

- El akarod mondani bárkinek is az igazságot? – képedt el a hitetlenségtől Potter, de Hermione határozottan rázta a fejét.

- Nem csak akarom, hanem meg is teszem. – A nő hangja keményen csengett, majd valamivel lágyabban folytatta – Mindenek előtt azonban neked szerettem volna elmondani, ki is Romy apja.

- Ne kímélj! Attól tartok, már semmin sem lepődhetek meg – sóhajtotta Harry, ezzel kicsit bátorítva feleségét.

- De, ezen igenis meg fogsz. Tudnod kell, hogy én nagyon szerettem őt, jobban, mint azt fel lehet ép ésszel fogni, talán úgy, mint Ginny szeretett téged. Annyira, amennyire Ront sohasem. Harry, életem nagy szerelme, akit eldobtam miattad, az Perselus Piton – vallotta be könnyes szemekkel a nő, mire Potter hitetlenkedve nézett rá, egyenesen a szemébe, hátha onnan rájöhet, ez csupán egy rossz tréfa. De látta, hogy mindez igaz.

- Azt akarod mondani, hogy Piton az apja Romolának?

- Ha tudnád mennyi ideig kellett mindenki előtt titkolnom, hogy szeretem őt. Együtt voltunk, szerettük egymást, úgy, ahogy azt senki sem gondolná. Ő volt az egyetlen, akire igazán támaszkodhattam azokban a szörnyű időkben. Őt áldoztam fel azért, hogy melletted lehessek, mert vak voltam. Ó igen, ő tudta nagyon jól, és teljesen igaza volt, de én nem hittem neki, hogy te másként érzel irántam. De én naiv voltam, és nem akartam elhinni, észrevenni. Ma már tudom, szörnyű hibát követtem el. És nem csak én, hanem te is, mert túlértékelted az érzelmeidet irántam. Mindketten megfizettük ennek az árát, és nem tudom, melyikünké a súlyosabb.

- És komolyan el akarod mondani Romolának, ki az apja? – Harry nem tudta, hogyan is kéne reagálnia, egyedül a gyerek körül forogtak a gondolatai.

- Nem élhet tovább ő is hazugságban, csak azért, mert az anyja egy ilyen szörnyű nőszemély! – Hermione olyan indulatos volt abban a pillanatban, amilyennek még sosem látta férje. – Harry, értsd meg, muszáj megtennem! Csakis az ő érdeke.

- És arra nem gondolsz, hogy Piton sosem fogja őt szeretni?

- De adni kell neki egy esélyt. Legalább, hogy tudja, van egy lánya – győzködte Hermione a férfit igazáról, de az továbbra sem tűnt túl megértőnek.

- Mindenesetre majd mondd meg Romynak, hogy rám mindig számíthat, még akkor is, ha Piton gyereke!

Hermionét meghatotta, hogy Harry annak ellenére is ugyanúgy szereti a kislányt, mint addig, amíg nem tudta, kinek is a gyermeke. Melegség járta át a szívét a gondolatra, hogy ha a férfi őt örökre meg is fogja vetni az igazság miatt, azért nem a gyermeket fogja büntetni, hanem kitart mellette.

- Ha majd eljött az ideje, mondd meg neki te magad, mert félek, ha az igazat bevallom neki, az én szavamra már nem fog sokat adni. Kérlek, biztosítsd róla, hogy te továbbra is leszel neki, bármilyen szörnyű ember is az anyja! – könyörgött a nő, közben arcán újabb és újabb könnycseppek szánkáztak végig.

- Nem vagy rossz ember – rázta a fejét a férfi. – Te vagy a legjobb barát, akit csak ismerek. Még akkor is, ha Pitoné a szíved örökre – suttogta, és magához ölelte a síró asszonyt.

- Mit számít az, ha ő megvet engem? – szipogta Hermione, mire Harry kissé eltolta magától, hogy a nő szemébe nézhessen.

- Ígérem, mindent rendbe hozok neked, amit elrontottam! – fogadkozott a férfi, s szorosan tartotta karjaiban a zokogó feleségét. A feleségét, akit úgy szeretett, mintha a testvére lett volna, hiszen az ő szíve örökre a halálba taszított kedveséért dobogott. Sok sebet szakított fel az az éjszaka, a vallomások éjszakája. Harry elhatározta, amennyit csak tud, begyógyít, mert a bűnbocsánathoz vezető első lépés a tulajdon bűnök felismerése, majd pedig azok jóvátétele.