A napok villámsebességgel teltek a kastély falai között élő diákok számára, a nyár végleg végetért, s nem maradt más hátra, csak az egyre borongósabb idő, az eső gyakran eleredt, s a fák levelei új színt öltöttek. A gyerekek egyre gyakrabban mozdulhattak ki az iskola falai közül, leckéik száma is egyre csak nőtt, ráadásul a hetedévesek már az évvégi RAVASZ vizsgáikra készültek, leszámítva Harryt és Ront, akik abban a reményben ringatták magukat, hogy még van idejük magolni.

Ráadásul Harryt nagyon lekötötte, hogy Oliviával ennyire komolyra fordult kapcsolatuk, illetve, hogy ő volt a griffendéles kividiccscsapat kapitánya is. Szinte kétnaponta tartott edzést, és a lehető legnagyobb körültekintéssel válogatott a játékosok között. Igyekezett kiépíteni egy olyan csapatot, ami nem csak abban az évben nyerheti meg a kvidiccskupát, hanem akkor is, mikor ő és Ron már nem lesznek a csapat tagjai.

Barátaival ellentétben Hermione egyre több időt töltött a könyvtárban, és mindig valami olyan kötetet olvasott, aminek címe a Felkészülés a RAVASZra-val kezdődött. A lány általában csak étkezni és aludni járt ki a szeretett könyvei közül, de olyan is volt, hogy olvasás közben elnyomta az álom.

Egyik ilyen magolós estéje során, valami október közepe táján látogatója érkezett, nem volt más, mint Alessandro Mattio. A fiú sötétbarna szemei csillogtak, ahogy a lányra pillantott, arcán széles vigyor terült el. Leült a lánnyal szembe, ezzel alaposan megijesztve őt, mert nem vette észre, és hirtelen kapta fel a fejét olvasmánya mögül.

- Nem mondták neked, hogy van más szórakozás is a tanuláson kívül?
- És neked nem mondták még, hogy nem szép dolog másokat ijesztgetni?
- Tehetek arról, hogy megijedtél?
- Mondjuk, szólhattál volna, mintsem, hogy csak így idesettenkedsz.
- Nem is settenkedtem, csak jöttem és leültem.
- És minek ültél le?
- Tanulni.
- Mit tanulsz?
- Na és te?
- Átváltoztatástant.
- Én önmegtartóztatást.
- Önmegtartóztatást?
- Igen.
- Na és azt minek?
- Hogy ne hajoljak oda hozzád, és csókoljalak meg.
- Minek csókolnál meg engem?
- Mondjuk úgy, hogy bejössz.
- Bejövök neked?
- Miért olyan fura ez?
- Te vagy az első, aki ezt mondta nekem, és olyan fura.
- Akkor mondok neked ennél cifrábbat is.
- Nem tudsz.
- Nem?
- Nem.
- Na akkor figyelj!
- Figyelek.
- Belédszerettem!
- Nem hiszek neked.
- Nem?
- Nem.
- Miért nem?
- Miért igen?
- Hát, mondjuk, mert őszinte vagyok.
- És még hány lánnyal a suliban?
- Csak veled.
- Pedig Vick olyat mesélt, hogy New Yorkban minden lánynak csaptad a szelet.
- Az NY-ban volt, ez pedig Anglia.
- Jót tett neked az éghajlatváltozás?
- Inkább az, hogy megismertelek téged.
- Sandro?
- Hmm?
- Nagyon vörös már az arcom?
- Enyhén piros egészen a fülcimpádig.
- Akkor jó.
- Jó?
- Igen.
- Miért?
- Csak, mert ez azt jelenti, hogy még csak félig kívánom, hogy megnyíljon alattam a föld, és elnyeljen a talaj.
- Inkább ne.
- Mért ne?
- Itt szebb vagy, mint a föld alatt.
- Szépnek gondolsz?
- A legszebb rózsaszálnak.
- Köszönöm a bókot.
- Szívesen. Nincs kedved szombaton lejönni velem Roxmortsba?
- Szívesen mennék, csak tudod tanul…
- Nem kell tanulnod, nagyon okos vagy, és nem egy napon fog múlni, hogy kitűnőt vagy kitűnőt kapsz-e bármelyik tantárgyból.
- Meggyőztél.
- Örömmel hallom. Szombat reggel kilenckor találkozunk az előcsarnokban.
- Rendben.
- Rendben.
- Szia.
- Szia.
- Jó éjt!
- Neked is! – fejezte végül be a fiú a beszélgetést, majd odahajolt a lányhoz, és megcsókolta a homlokát.

Miután a fiú kiment a könyvtárból, Hermione mosolyogva ugrott fel, könyveit a táskájába, illetve a polcokra visszapakolta, majd elrohant a klubhelyiségbe, ahol a szokásos zsibongó diáksereggel találta magát szemben. Tekintetével azonnal Ginnyt kezdte keresni a tömegben, akik a hirdetőtábla előtt meg is talált, ott nyújtózkodott a többiek között.

- Hermione, te is láttad, hogy karácsonykor bál lesz? – kérdezte csevegő hangon Parvati Patil, mire Hermione csak bólintott és Ginnyt kirángatta a tömegből, és felvonszolta hálószobája irányába. Intett barátnőjének, hogy üljön le, majd ő maga is mellételepedett.
- Istenem, csak nincs valami baj? –kérdezte fojtott hangon a vörös, mire Mione mosolygott.
- Gin, tudom, hogy te ebben tapasztaltabb vagy, mint én, ezért is kérem a tanácsodat abban a kérdésben.
- Miről van szó?
- Hogy kell viselkedni egy randevún?
- Kivel készülsz randizni?
- Az most mindegy, tehát mit kell tennem?
- Mione, nem ismerek rád, mi történt, ki hívott el és hova?
- Alessandro Mattio.
- A mardekáros?
- Nem az a lényeg, hogy ki melyik házba jár! – torkolta barátnőjét Hermione.
- Jó, de mégis mikor és hova hívott?
- Az előbb ültem a könyvtárban… - azzal elmondta beszélgetésük lényegét, a másik lány pedig ragyogó tekintettel hallgatta.
- Hermione, a legfontosabb, hogy legyél természetes, és ne pánikolj úgy, mint a vizsgákon szoktál!
- Nem is szoktam pánikolni!
- Erről inkább nem vitázom, és nem baj az sem, ha nem kapod fel mindenen a vizet.
- Jól van, na. És mit vegyek fel?
- Valami csinos és laza cuccot, de úgy hogy meg ne fázz! És egy enyhe smink sem árthat.
- Én meg a smink?
- Anno, mikor Viktor Krummal jelentél meg a bálban, az is jól mutatott.
- Az más volt, nem akartam lebőgni.
- Mért most le akarsz?
- Nem.
- Kell a pasi vagy sem?
- Nem t?om.
- Mi az, hogy nem tudod. Tetszik vagy sem?
- Tetszik, de…
- Mi az, hogy de?
- Ez bonyolult Ginny, van egy srác, mostanában talán túl sokat is gondolok rá, pedig tudom, hogy én nem jelentek neki semmit.
- Mégis ki az?
- Nem fontos.
- Mért ne lenne fontos?
- Mert mint mondtam, észre sem vesz.
- Csak azt ne mondd, hogy megint a bátyám tetszik!
- Nem, szó sincs róla, hogy Ron lenne, ő a múlté, csupán egy barát.
- Akkor ki az?
- dracomalfoy.
- Lassabban, ezt így nem értem.
- Draco Malfoy.
- Malfoy?
- Igen, Malfoy.
- De hát, miért?
- Nem tudom, csak mostanában történt egy nagyon fura dolog, amit nem mondhatok el, hogy mi, és erre egy halom dolog megváltozott bennem. Persze Sandro is tetszik, jó hogy folyton bókol nekem, meg minden, és még jóképű is, de úgy érzem, hogy nem ő életem pasija.
- Jajj, Hermione. Meg ne égesd magad!
- Nem tervezem, Malfoy sohasem tudja meg, mert az ő szemében nem vagyok több, mint egy egyszerű sárvérű griffendéles, aki ráadásul esküdt ellensége barátja.
- Annyira sajnállak, de akkor mért mész el Sandroval randizni?
- Ki akarom verni Malfoyt a fejemből, azt akarom, hogy újra egy görény legyen, akit utálhatok, és ebben Sandro segíthet.
- Mégis, hogy segíthetne?
- Azt mondta, szeret.
- Merlinre, mibe keveredtél?
- Ginny, hogy tudnám máshogy elfelejteni? Csak úgy lehetne, ha az okot kitörölnék a fejemből.
- Annyira sajnállak.
- Én is magamat.
- És hová mentek majd Roxmortson belül?
- Nem tudom, erről nem beszéltünk.
- Vigyázz magadra, ne csinálj hülyeséget!
- Úgy ismersz?
- Nem, de ne most változz meg!
- Nem fogok!
- Akkor jó!
- Most megyek, láttam kint a hirdetőtáblán a bálos papírt. Merlinre! – sikkantott fel a Weasley lány.
- Mi történt?
- Hiszen te oda tuti, hogy Malfoyjal mész!
- El is felejtettem. A fenébe!
- Dolgozd fel a dolgot, ezt nekem is fel kell!
- Te kivel mész?
- Még nem tudom, csak akad valaki, aki elhív, ha más nem, talán Neville.
- Jó, sok szerencsét.
- Neked is!

Azzal Hermione egyedül maradt a szobában, elvetette magát az ágyán, és bőszen gondolkozott, illetve magát győzködte. Hiszen az a Draco Malfoy, akibe ő beleszeretett, az angyalarcú gyermek, és nem szívtelen görény, aki mindenkibe ott köt bele, ahol tud. Őneki az a fiú tetszett, akin látta a szeretet és öröm jeleit, aki tudott szeretni. De az a fiú hét éve nem létezik.

A lányt végül elnyomta az álom, de gondolatai továbbra is cikáztak fejében, ez valószínűleg álmaira is hatással volt, mert szeptember 1.-jei álmát álmodta újra, újra idősebb volt, ült egy fotelben, lábainál egy kisgyermek játszott, ő maga egy könyvet olvasott, mikor két védelmező kar ölelte át hátulról, de a hozzá tartozó arcot, megint csak nem látta. A férfi karján viszont újra megcsillant a hold alakú heg. Az egyetlen jel, ami elvezethette a férfihoz.

*

A szombat reggel vidám csevelyű diákoktól volt hangos, boldogok voltak, hogy lemehetnek a faluba, és még az időjárás is kedvez nekik. A nap hétágra sütött, madarak csicseregtek, lágy szellő fújt, és még a hőmérséklet is kellemesen meleg volt. Hermione ennek megfelelően farmert, pulcsit és dzsekit húzott, majd csatlakozott griffendéles társaihoz.

Pontban kilenckor aztán találkozott Sandroval, és beálltak egymás mellet a sorba Frics elé, s végül útjukra indulhattak. Némán sétáltak egymás mellett, egészen a falú határáig, ott aztán elbizonytalanodtak, merre is tovább. Mione indítványozta, hogy sétáljanak egyet a Szellemszállás irányába. Végül egymásba karolva lépdeltek a kisutcán, közben roxfortos diákok csevegését hallották minden irányból.

- Min gondolkozol? – kérdezte a fiú, hogy végre valami téma is legyen kettejük között.
- Semmin.
- Valami mégiscsak van abban az okos buksidban.
- Megnyugtatlak, nem sütőtöklé.
- Ezt gondoltam. De mégis, mire gondolsz?
- Egy harmadikos emlékre, mikor jártam bent a Szellemszálláson.
- Tényleg kísértetek lakják?
- Dehogyis. Az csak kitaláció volt, hogy Lupint minden holdtöltekor el lehessen rejteni.
- Minek kellett elrejteni.
- Mert ő vérfarkas, de Dumbledoret ez nem érdekelte, előbb itt tölthette iskolás éveit, majd harmadikban tanított is minket.
- És mégis hogy lehet oda bejutni?
- A fúriafűzön keresztül.
- De az a fa életveszélyes! – jajdult fel a fiú, mire Hermione elmosolyodott.
- Ha ismerik a trükkjét, akkor nem az.
- Mért, mi a titka?
- Meg kell nyomni rajta egy görcsöt.
- És neked mi a titkod?
- Milyen titokra gondolsz?
- Mondjuk, hogy tudtad elrabolni a szívemet?
- Miért, elraboltam?
- El, de tudom, hogy jó helyen van, amíg nálad van.
- Sandro, én…
- Ne mondj semmit! – azzal odahajolt a lányhoz és megcsókolta, először lágyan, ajkai éppen érintették a lány ajkait, majd egyre erősebben, szenvedélyesebben, mígnem nyelvét bedughatta a lány szájába, és rátalált szerelme nyelvére, hogy utána azok lassú táncba kezdjenek. Hermionénak nem volt kedve ellenkezni, gyengének érezte magát, bár agya tudta, helytelen, amit tesz, és tudta, ezzel becsapja a fiút.
- Szeretlek! – suttogta a fiú, mikor ajkaik szétváltak.
- Sandro, én…
- Ne mondj semmit, ne tedd tönkre ezt a szép percet. Szeretlek, Hermione! – búgta lágy hangon, majd átölelte a lányt, akinek időközben eleredtek a könnyei, de a fiú azt csak örömkönnyeknek tudta be. Hermione lassan megnyugodott, és rájött, csak így tudja elfelejteni Malfoyt.
- Én is szeretlek – mondta erőtlenül, és hazugan a lány, mire a fiú még boldogabb lett, mint valaha.
- Visszamegyünk a falúba?
- Ha szeretnéd, igen – felelte Sandro, majd megfogta a lány kezét, ezzel is jelezve, ők egy pár.

*

- Draco, tedd túl magad rajta, hogy elmondtam, és állj már végre velem szóba! – felelte dühösen Vicktoria, majd segélykérőn nézett bátyjára.
- Szóval tegyem magam túl rajta? Elárultál Vick, beköptél, és elmondtad a titkomat, ráadásul pont Potty haverjának. Ezen tegyem magam túl?
- De Hermione nem fogja elárulni, hiszen megígérte! Draco, ne csináld, kérlek!
- Hagyj békén Vicktoria!
- Egy csökönyös barom vagy, akinek nincs szíve! Majd ha bevallod, hogy igenis szükséged van valakire magad mellé, aki szeret, akkor szólj! Tudom, hogy nem pótolhatom Dianát, nem is szeretném, mert ő pótolhatatlan, de én szeretlek, és nem bírom nézni, hogy teszed magad végleg tönkre! – tört ki a lány, mire Draco csak hidegen rámordult.
- Nincs szükségem szeretetre, akit szerettem elveszítettem, és nem akarok mégegyszer bárkit is elveszíteni. Nem kell nekem a szereteted!
- Ám legyen, de addig nem vagyok hajlandó veled szóbaállni, amíg nem látod be, nincsen rózsa tövis nélkül.

Azzal a szőke lány sarkonfordult és kilépett a Szárnyas Vadkan, magárahagyva bátyját és unokatestvérét.

- Draco, mért jó neked, hogy sorra lököd el magadtól azokat, akik szeretnek? – kérdezte David halkan, nem olyan indulatosan, mint húga.
- Az én kezem között nem fog meghalni több olyan ember, akit szeretek.
- Arra nem gondolsz, hogy az élet nem csak halálból áll?
- Vick is megmondta, nincsen rózsa tövis nélkül, tehát, ha szeretek az csak halállal végződhet.
- Fafejű vagy, éppen hogy nem ezt jelenti. Az élet természetes velejárója, hogy az ember egyszer meghal, ki előbb, ki később. Mindenkinek előre meg van írva a sorsa.
- Diana túl fiatal volt a halálhoz.
- De neki ez volt a sorsa, biztos nem ok nélkül halt meg, hanem azért, hogy te felnőhess!
- Badarság, te ezt nem érted, a te testvéred még él.
- Hülye vagy, elfelejted, hogy én is már elvesztettem valakit, aki számomra nagyon fontos volt. Sőt, javítok, két embert, én még sem merültem önsajnálatban, nekem meghalt a feleségem és a születendő gyermekem is, de nem halt ki belőlem minden emberi érzés.
- Akkor én nem vagyok ember.
- Igazad van, és Vicknek is, egy csökönyös barom vagy, nem ember.

Azzal az ifjú tanár felállt, és elhagyta a kocsmát, a fiatal Malfoy pedig egyedülmaradt, vagyis egy üveg lángnyelv whisky társaságában. Úgy gondolta, fájdalmát már csak az ivás tudja enyhíteni. Töltött egy pohárba, majd egyhúzásra kiitta annak tartalmát, majd újra és újra ismételte a folyamatot, végül már nem fáradozott tölteni, itta üvegből, tisztán, émelyítően.

*

Másfél hónap telt el a roxmortsi hétvége óta, már november vége fele járt, ezalatt Hermione igen nagy változáson ment keresztül, legszívesebben már a griffendéles klubhelyiségben tartózkodott, és a zsibogó diákok sem zavarták, addig sem kellett hazugságban tölteni perceit. Remélte, hogy a zaj elnyomja szíve méltatlankodását, hogy becsapja Sandrot, mikor a fiú tiszta szívből szereti, de már nem tudott mit tenni, elkövette élete legnagyobb hibáját.

Utált fájdalmat okozni az embereknek, főleg, ha azok jóravalók, és nem olyan szemetek, mint egyes mardekárosok, mint például Draco Malfoy. A fiú ugyanis egyre gyakrabban jutott valahonnan alkoholhoz, minek következtében részegen járta a folyosókat, és mindenkit megátkozott vagy csak sértegetett, aki vele szembe találta magát. Végül a fiút az igazgató egy időre felmentette óralátogatás alól, és próbálták a fiút jobb belátásra bírni, hogy az ital nem vezet jobbhoz.

Hermionénak így is fájdalmat kellett okoznia, mikor a fiú megkérdezte, hogy nem e menne vele a bálba.

- Sandro, nagyon sajnálom, de nem lehet – mondta szomorú hangon a lány, mire a fiú csalódott képet vágott.
- Elígérkeztél már valakinek?
- Nem egészen.
- Mi az hogy nem egész, csak nem azt akarod mondani, hogy kényszeríttettek.
- Tudod, mikor jöttünk a vonaton, megátkoztam Malfoyt, mert ő sértegetett, és minthogy mi két iskolaelsőhöz méltatlan módon viselkedtünk, Dumbledore professzor a házak összetartása érdekében kötelezővé tette, hogy együttmenjünk. Sajnálom!
- Mindegy, gondolom, azért mindketten jól fogunk szórakozni, akkor elhívok valaki mást.
- Ne csináld ezt, én nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg, aztán érezd jól magad Dracoval!

A fiú azóta nem állt szóba Hermionéval, de úgy tűnt, hamar vigaszra talált, történetesen Pansy Parkinsonnál. A lány nagyon remélte, hogy a fiúval azért barátok maradhatnak, de annyira már ismerte exkedvesét, hogy nagyon tüzes és hirtelen haragú. Az viszont nagyon fájt neki, hogy míg nem rég még neki suttogott szerelmes szavakat a fülébe, addig most a rókaképű mardekárost árasztja el csókjaival. Féltékeny volt, bár nem szerette szerelemmel a fiút, de fájt neki, hogy így becsapták. Elhatározta, kitörli a fejéből a fiút.