Dorkuci birodalma
Menü
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Saját történetek
 
 
Teach me to live and love (COMP, PPHG, 12+)
 
Remember the past (COMP, PPHG, 12+)
 
 
War for the actual love (COMP, DMHG, 12+)
 
Requiem egy szerelemért (WIP, PPHG, 14+)
 
Minden kezdet nehéz (COMP, 12+)
 

A szerelem olyan, mint a szellő! Nem látható, csak érezhető.

(Séta a múltba című filmből)

Exmemoriam - novellafüzér
 
Vallomásra várva

Mikor Romola reggel felébredt, édesanyját a konyhában tevékenykedve találta meg. Látszott az asszonyon, hogy rémesen telt az éjszakája, a szemei vörösek voltak az órákig tartó sírástól, mely egyszerre volt a fájdalom és az első megkönnyebbülés megtestesítője. A kislány nem szerette volna észrevenni Hermione nyúzott állapotát, nem akarta bánatosnak látni az imádott anyukáját. Nem akart rá haragudni, s nem akarta őt faggatni, hiszen tudta jól, nemsokára úgyis elmondanak neki is mindent, még akkor is, ha abban már nem lesz semmiféle újdonság számára. Nem, még nem vallhatja be senkinek, hogy ő már mindenről tud, hogy összetette a kirakós darabjait azzal, hogy az előző este folyamán fültanúja lett szülei beszélgetésének, s bizony már korábban is hallotta a Roxfortban anyja és a professzor vitáját.

Amúgy is, mit mondhatna az anyjának ezzel kapcsolatban? Hogy boldog, hogy csalódott, hogy haragszik a világra, vagy hogy ő mindig is sejtette? Ő maga sem volt vele teljesen tisztában, mit is gondol erről az egészről. Még friss volt benne az érzés, hogy nem Harry lánya, hanem az anyja által titkolt nagy szerelme, Perselus az apja.

Nem akart haragudni az anyjára a hazugságokért, a súlyos titkokért, hiszen tudta, hogy érte történt minden, de mégis bizsergett odabent a szíve. Az eddigi élete, a családja egy tökéletes színjáték volt, aminek csak ő láthatta az évek folyamán a repedéseit, a hibáit. Láthatta, hogy milyen fájdalmas ürességben él az anyja is, és az apja is. Nem, nem az apja, csupán a nevelője, Harry.

Vagy mégsem, hiszen attól még ugyanúgy szereti őt, hogy nem a vérszerinti családtagja. Attól még az apja marad, hiszen több mint tizenhárom évet nem lehet csak úgy semmissé tenni, elfelejteni. És ő valójában nem is akarta. Főleg azok után, hogy Harry sem akarta ellökni őket magától a keserű igazság ellenére. Annak ellenére, hogy ennyi esztendőn át az általa legjobban gyűlölt személynek a lányát nevelte.

Romola szívében a hála és a szeretet közös lángja lobbant, de sejtette jól, hosszú távon ez a helyzet nagyon is hatással lesz az életére. Elvégre mind a két szülője egy emlékbeli szerelemnek élt. A különbség csak annyi volt, hogy a bűnükért mekkora büntetést rótt rájuk a sors, hiszen Harry felesége meghalt, Hermionét pedig gyűlöli élete nagy szerelme.

Legalábbis a nő ezt hiszi, talán maga Perselus is, de Romy látta a férfi fekete szemében a múltkori alkalommal, hogy ez koránt sincs így. Látta, hogy az igazi érzések háttérbe szorítva, de ott örvénylettek a bántó szavak mögött. Perselusból a sértettség beszélt, a megbántottság, amiért elveszítette a szeretett nőt, és ami fájt neki, s azt akarta, ez fájjon Hermionénak is.

Romola minderre az éjszaka folyamán jött rá, ahogy ágyában forgolódva újra végiggondolt mindent, majd helyére tette a kirakós valamennyi darabkáját.

A világért sem mondta volna el azonban senkinek, mert úgy vélte, annak érdekében, hogy minden rendbe jöjjön, az érintetteknek szembe kell nézniük a szituációval, és nekik kell bevallaniuk az ő irányába az igazságot.

Na meg még ki tudja, Piton hogyan fog reagálni a tényre, hogy van egy lánya. Vajon örülni fog, vagy még azt a viszonylagos jó tanár-diák kapcsolatukat is megmérgezi a hír, amit nagy nehezen kivívott a tudásával. Romola titkon reménykedett, hiszen a férfi az idő alatt sem bánt vele olyan gorombán, mint másokkal, míg úgy tudta, a lány Harry Potter gyereke. És Romy nem szerette volna, ha mindez a pozitív hozzáállás eltűnik kettejük viszonyából, hiszen ő már tudta – akkor is, ha neki sosem mondanák el -, Perselus a vérszerinti apja, az a férfi, akit tisztelt, s akire felnézett.

- Jó reggel, kincsem! – Hermione hangja rángatta vissza a kislányt gondolataiból, aki erre gyorsan rendezte arcának vonásait, és lágyan édesanyjára mosolygott.

- Neked is, anya. Boldog karácsonyt!

- Reméljük, hogy az lesz – mondta az asszony, de sokkal inkább magának, mintsem a lánynak.

- Apa merre van? – kérdezte kíváncsian Romy, ahogy eszébe jutott, mit is mondott a férfi előző este, vagyis hogy mindent rendbe hoz, amit elrontott a felesége életében.

- Nem tudom, reggel korán elment itthonról – válaszolta, majd még magában motyogott - Bár ha jól sejtem, akkor az Odúba ment, mert állítólag Molly újra igényt tart a jelenlétére, csak azt nem értem ez minek köszönhető.

- Értem. – Romola leült az asztalhoz, és egy gőzölgő csészényi forró csokoládét kezdett szürcsölni.

Hermione elmerengve nézte lányát, és egyre csak az járt a fejében, hogy mi lenne az ideális időpont arra, hogy kitárja a lelkét a gyermeknek. Abban sem volt biztos, hogy nem lenne-e jobb előbb Perselusszal beszélnie, s csak utána megvallani mindent Romynak.

Nem, legyen itt velem Harry is, addig nem mondok neki semmit – egyezett meg végül önön magával, majd elhessegette ideiglenesen a problémát.

***



- Molly, maga szerint mégis mit kéne most tennem? – kérdezte kétségbeesve Harry volt anyósától miután elmondott mindent töviről hegyire az elmúlt hosszú évekkel kapcsolatban, fókuszban azzal a ténnyel, hogy Romy valójában nem az ő gyermeke.

- Véleményem szerint mást nem tehetsz, mint hogy mindent folytatsz éppen úgy, ahogy eddig, különben Hermionéről mindenféle rosszindulatú hír terjedne el a sajtóban, és ezzel azt a szegény kislányt is tönkretennétek. Arról nem is beszélve, hogy tudod Perselus milyen egy makacs ember, és ő sem fogja valami jól fogadni, hogy miattad nem lehetett családja. – Molly tanácsai kedvesen csengtek, de Harry mégis szkeptikusan fogadta őket.

- De Hermione boldogtalan mellettem, a házasságunk valójában mindig is csak egy álca volt.

- Harry, akkor is amíg szükséges, együtt kell maradnotok. Ha mégis úgy alakulna, hogy Hermione visszamegy Perselushoz, akkor pedig engedd őt szabadon, és váljatok el békével!

- Romy vajon hogyan fog reagálni? – aggodalmaskodott tovább a férfi, de a nő csak leintette.

- Az alapján, amit meséltél róla, ő egy nagyon is intelligens kislány, akárcsak Hermione, vagy Perselus, így biztosan meg fogja érteni a helyzetet. Arról nem is beszélve, hogy már elég idős ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a problémákkal.

- Neki is túl fiatalon kell felnőnie, alig múlt még csak tizenhárom éves. Fosszuk meg őt a gyerekkorától?

- Nem a gyerekkorától fosztjátok meg, hanem bizonyítjátok, hogy tartjátok őt elég okosnak ahhoz, hogy mindent megértsen.

- Miért őt büntetjük a mi hibánkért?

Harry fáradtan, szomorúan hajtotta fejét a tenyerébe, hogy az idős asszony ne láthassa, hogy a zöld szempárból könnycseppek kezdenek patakzani. Molly kedvesen nyújtotta kezét a férfi felé, s megértően megszorította a szabad kezét, s úgy suttogta, halkan, de kőkemény magabiztossággal:

- Nagyobb lesz csak a hibátok, ha még tovább halogatjátok.

- Akkor meg kell tennünk, Romoláért! – Harry elszántan nézett anyósa szemébe, a zöld szempárban az ifjúkori tettvágy csillogott.

***



Perselus halk kopogtatásra ocsúdott fel, s kissé dühösen nyitott ajtót, amiért ilyen korai órán bárki zaklatni merészelni. Azonban ahogy meghallotta Bimba professzor remegő hangját, rögtön elszállt belőle minden méreg.

- Minerva haldoklik, és mielőtt meghal, látni akar téged! – hadarta a tanárnő, mire a férfi szíve összefacsarodott egy pillanatra.

- A gyengélkedőn van? – kérdezte Piton gyorsan, s miután Pomona bólintott, ő elsietett az említett helyiség irányába.

Nem értette, hogyan következhetett be ilyen hirtelen egy akkora kaliberű tragédia, hiszen persze, az igazgatónő már nem volt fiatal, de az elmúlt hónapokban vasakaratú jelleme, kitartása és kötelességtudata úgy tűnt, legyőzi az időskor minden nehézségét.

Még meggyógyulhat – bíztatta saját magát, de amint belépett a kórterembe, s meglátta a sápadt arcot, az elgyengült testet, tudta jól, ez már a vége, Minerva felett eljárt az idő.

Lassan odasétált a betegágyhoz, és leült a mellette álló székre, majd félve pillantott az idős asszonyra. Egy pillanatra megrettent a nő szemeiből áradó érzelemhullámtól. Minerva persze észrevette, s rögtön megjegyezte:

- Sok mindenről kell még ma beszélnünk, addig nem halok meg, amíg meg nem osztottam veled mindent. – Minerva ebben a helyzetben úgy vélte, helyénvaló tegeznie a férfit, akit kisgyerek kora óta ismert, s most a jövőjét tartja a kezében. - Ez lesz számomra a legszebb ajándék, úgy halhatok meg, hogy megtartottam az Albusnak tett ígéretemet. Igaza volt a jóslattal kapcsolatban, érzem, hogy eljött az én időm.

- Miféle jóslatról beszél, Minerva? – kérdezte megdöbbenve Perselus, de az igazgatónő csak megrázta a fejét.

– Addig nem beszélhetek, amíg a másik érintett nem érkezik meg. Ne aggódj, nem halok meg idő előtt.

***



Mikor Harry hazaért, és a feleségére pillantott, tudták jól, ez a megfelelő pillanat, hogy Romola mindent megtudjon azzal kapcsolatban, hogy ki is ő, miért kell hazugságban felnőnie. Tudták, hogy a szívük fog megszakadni, mert mindkettejükre mérges lesz a lány, tudták, hogy elveszíthetik, de meg kell tenniük.

- Romy, anyáddal beszélni szeretnénk veled! – mondta halk hangon Harry a reggelijét éppen befejező gyermeknek, mire neki hevesen kezdett el dobogni a szíve.

Talán végre megkönnyítik a szívüket! Nem leszek mérges rájuk, csak vallják be végre! – fogadkozott magában, majd a szüleivel átsétált a nappaliba, s míg ők a díványra, addig ő a fotelba telepedett le, majd érdeklődve emelte barna tekintetét a két ideges emberre.

- Nézd, kicsim, hamarabb kell volna erről az egészről beszélnünk, és őszintének lennünk hozzád, de sajnos eddig egymáshoz, sőt magunkhoz sem voltunk azok – kezdett bele Hermione, mire a lány megértően bólintott.

- Arról lenne szó, hogy minden eddigi dolog az életedben, hazu… - Harry szavát egy bagoly erőteljes kopogtatása zavarta meg, mire Hermione csalódottan állt fel, hogy megnézze, mi ügyben merték őket megzavarni egy ilyen kritikus pillanatban.

Megdöbbenve vette észre, hogy a bagoly Roxfortból érkezett.

Biztos karácsonyi jókívánságok – gondolta, közben leoldotta az összehajtogatott pergament az állat lábáról. Már éppen tette volna félre a levelet, hogy majd később elolvassa, mikor a bagoly belecsípett az ujjába, hogy nagyon sürgős dologról van szó.

Hermione kénytelen-kelletlen kihajtogatta a lapot, közben férje és lánya lélegzetüket visszatartva figyelték őt. Mindketten összerezzentek, mikor a nő torkából egy rémült, bár halk sikoly tört fel.

- Azonnal a Roxfortba kell mennem, Minerva beszélni akar velem – hadarta, majd az előszobába ment, és magára rángatta a talárját.

- Nem érne rá neki később, ma mégiscsak karácsony van? – Harry hangja mérgesen csengett, nem hiába, hiszen rengeteg feszültség halmozódott fel benne az elmúlt időkben.

- Nem, ez most nem várhat. Minerva nem tud várni, haldoklik – válaszolta keserűen, majd kisietett a házból, csak annyit szólt még hátra férjének, hogy vigyázzon a lányukra.

 
Idézet

netorian.hu // a megigézett idézet
 
Tikk-takk
 
Kedvenc linkek
 
Dumálda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Perselus/Hermione novellák
 
Draco/Hermione novellák
 
Lily/Sirius novellák
 
Ron/Hermione novellák
 
 
Lily/James novellák
 
Harry/Ginny novellák
 
Egyéb HP novellák
 
HP versek
 
Számláló
Indulás: 2005-12-06
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.