|
2. fejezet
2008.04.15. 16:24
Itt a folytatás. Légyszi, írjatok véleményt!
21:56
Néha nincs is nehezebb bevallani, hogy félreismertünk valakit. Ez esetben valakiket. Na de kezdjük az elején.
Szóval olyan fél egy körül megérkeztünk – miután átvergődtünk a városi dugón -, és Mara már ott ácsorgott a teraszon, hogy fogadjon bennünket. Anyával olyan szívélyesen üdvözölték egymást, mintha legalább húsz éve nem találkoztak volna, pedig legalább háromhavonta összegyűlik a család valahol, hogy egy kicsit nosztalgiázzanak – na én ezek elől szoktam meglépni, egészen a mai napig. Mara a testvéreimet is megölelgette, majd meglepődve nézett rám.
- Tényleg te vagy az, Luca? Mikor legutóbb láttalak, még egy kislány voltál, most meg már kész nő vagy. Ejha, hogy szalad az idő – mindehhez mézes-mázos hang párosult, majd engem is úgy magához szorított, hogy azon imádkoztam, meg ne fulladjak.
Szerencsére aztán elengedett, s beljebb tessékelt minket. A házuk semmit sem változott az évek folyamán, továbbra is az a szinte már természetellenes rend és tisztaság fogadott bennünket, mint anno. Persze, tudtam, hogy otthon dolgozik, így rengeteg ideje van a takarításra és egyebekre, de nekem ez kissé sok volt. Aztán megjelent Márk. Ő is körülbelül egy ugyanolyat vágott le nekem, mint a felesége, hogy én hogy megnőttem, blablabla…
Azon viszont meglepődtem, hogy drága gyermekeiknek még csak a hangját sem hallottam. Már éppen fellélegeztem volna, s kényelmesen hátradőltem volna a fotelban, mikor az utcáról beszűrődött egy autó csikorgó fékezése. Két alak szállt ki a kocsiból, mire az továbbhajtott. Hallottam Niki csicsergő szavait, és Dávid – felnőttesebb, mélyebb – hangját. De amikor szemtől szemben álltunk, az már tényleg félelmetes volt. Rá kellett jönnöm, ez alatt az öt év alatt tényleg felnőttünk, hiszen Niki már nem az a mitugrász kis liba, mint régen, hanem bizony jóval magasabb lett, rövidebb, szőke haja karakteresebbé tette szép arcát. Dávid pedig pont olyan volt, amilyen az apja volt a fiatalkori képein. Magas, szélesvállú, félhosszú szőkésbarna haj keretezte az arcát, s szürke szemeivel meglepődve pillantott rám.
- Luca, úristen, de jó újra látni! – ugrott a nyakamba Niki, mire én szinte reflexszerűen öleltem vissza.
- Szia! – motyogta Dávid, mire én egy kicsit elmosolyodtam. – Nem számítottam rá, hogy eljössz!
- Hogy őszinte legyek, nem is terveztem. Ha anya nem tegnap este szól, akkor még időben kitalálok valami ürügyet… - tekintete a padlóra szegeződött, mire én kicsit elszégyelltem magam, s folytattam -… de most mégsem bánom, hogy itt vagyok – és abban a percben tényleg így gondoltam. Dávid újra rám nézett, a szemében valami furcsa fény villant, majd óvatosan megölelt. És abban az ölelésben benne volt a bocsánatkérés, a viszontlátás öröme, és én már tényleg nem haragudtam se rá, sem pedig a húgára.
Dávid köszönt a többieknek is, majd közösen asztalhoz ültünk, és megebédeltünk. El kell ismerni, Mara mindig is fantasztikusan főzött, legalább olyan jól, mint anya. Ami persze nem csoda, hiszen anyu és Márk anyukája, Marika mama remekül főzött, s megtanította „mindkét” lányát főzni. A nagyi már hosszú évek óta egy szanatóriumban él, nem is láttam azóta, fogalmam sincs, hogy van, és ezért egy kicsit mérges vagyok saját magamra. A férje, a papa még akkor halt meg, amikor anyu nyolc éves volt, míg Márk hat. Így nem hogy nekem, de még nekik sincs róla túl sok emlékük. Talán itt lenne az ideje, hogy végre meglátogassam a nagyit, de ezt egyelőre nem mondtam el senkinek.
- Mesélj Luca, mi van veled? Öt év bizony hosszú idő – rángatott vissza a valóságba nagybátyám hangja, mire én kissé elpirultam.
- Igazából semmi, persze azt leszámítva, hogy gimibe járok, nyelvvizsgát készülök tenni, és sok időt töltök a barátaimmal – mondtam, de sejtettem, hogy nem úszom meg ennyivel.
- És hogy megy a tanulás? – éreztem, hogy ez a kérdés következik, hiszen Márk történelem tanár egy középiskolában.
- Nem olyan vészes, persze van néhány tantárgy, ami nehezebben megy, de a magyart kifejezetten szeretem, meg a történelmet – nyomtam meg az utolsó szót, de ezt tényleg így gondoltam.
- És milyen nyelveken tanulsz? – kérdezte most Mara.
- Angolul és franciául, bár nagyon szeretnék majd egyszer spanyolul is, de még nem most – mondtam, mire kérdő tekintettel néztek rám nagynénémék. –, így is túl sokszor keverem a két nyelv szavait, hát még ha egy harmadikat is tanulnék. Na az káosz lenne – magyaráztam, s úgy tűnt, hogy megértették.
A továbbiakban nem feszegették a témát, így csöndben fogyasztottam el a rántott szeletemet, s hallgattam a többiek fecsegését. Bence épp nagyban ecsetelgette a balesete okát, s mikor odaért, hogy én is benne voltam, Dávid meglepődve pillantott rám, de nem szólt egy rossz szót sem. A desszert után engem is megkínáltak egy kávéval, amit örömmel fogadtam el, ugyanis éreztem, hogy rövid volt az éjszaka. Emellett pedig egyre gyengébbnek éreztem magam, s tudtam, hogy a zuhanyzással kicsit túl lőttem a célon.
- És van valami férfi a láthatáron, Saci? – kérdezte Mara anyutól, aki csak megrázta a fejét, de túl hirtelen ahhoz, hogy az ne legyen gyanús. – Biztos? – anyu erre kicsit elpirult, de újra nemleges választ adott.
A beszélgetés további részéről lemaradtam, mert Niki megragadta a karomat, s kért, hogy menjek föl vele az emeletre. Így hát testületileg hatan felvonultunk, s Niki büszkén mutatta meg a szobáját. Bencének rögtön megtetszett a hatalmas trambulin, s ugrálni kezdett rajta. Marcell úgy szedte le, nehogy még valami baj történjen a törött karjával. Dávid eltűnt egy pillanatra a saját szobájában, majd visszatért kezében egy kartondobozzal. Fényképek voltak benne, amiket kiborított a földre, mi meg körbeültük a kupacot. Volt azok közt minden nyárról, amiket korábban együtt töltöttünk, s ahogy korábban sejtettem, nosztalgiáztunk. Rá kellett jönnöm, a sok ugratás és poén ellenére, aminek én voltam anno a szenvedője, rengeteg szép emléket tudtunk felidézni. Egészen addig jó kedvem volt, míg a kezembe nem került egy fénykép, ahogy a strandon egy gumimatracon fekszem, s magamhoz ölelem… Teddyt.
Dávid észrevette, hogy egy könnycsepp csillog a szememben, mert óvatosan megérintette a kezemet.
- Sajnálom – suttogta, ahogy a tekintete a fotó felé siklott, majd óvatosan magához ölelt. Néhány órával korábban még biztos voltam benne, hogy ez a vendégség maga lesz a pokol, de addigra már végképp más véleményen voltam.
- Luca, van itt neked valami – ugrott fel Niki, mire én elhúzódtam Dávidtól. Unokatesóm hosszan kotorászott egy fogasos szekrény aljában, mire megtalálta, amit keresett. – Bocsánatot kell kérnem, hogy olyan gonosz voltam, hogy elvettem, s tudom, hogy miattam ment tönkre, éppen emiatt megpróbáltam helyrepofozni. Remélem sikerült – azzal reményteljes tekintettel felém nyújtotta… Teddyt.
A mackó ugyan nem hasonlított arra, aki korábban a fényképen volt, puha bundája helyenként összetapadt, máshol megperzselődött – elvégre anno meggyulladt -, fenekén és fején egy-egy hosszú varrásnyom díszelgett, végtagjai kissé lazán lógtak mellette. De mégis, az én Teddym volt. Niki a kezét tördelte, ahogy én forgattam egykori barátomat a kezeimben, s a szívem hevesen dobogott. Magamhoz öleltem Nikit és a macit egyszerre, s hirtelen utálni kezdtem magamat, hogy öt évig nem álltam szóba azokkal, akiket pedig a világon a legjobban szeretek.
Miután végeztünk a képekkel, Bence, Dí és Niki nekiálltak számítógépezni, Marcell visszament anyáékhoz, én meg Dáviddal átmentem az ő szobájába. Tipikus fiú szoba hatását keltette, mindenféle poszter volt kiaggatva a falakra, autómodellek sorakoztak a polcokon, helyenként egy-két könyv. Erősen emlékezetett a bátyám hajlékára. Aztán a szemem megakadt a sarokban álló gitáron.
- Még mindig játszol? – böktem a hangszer felé, mire ő büszkén bólintott.
- Most készülök összehozni a saját rock-bandámat – felelte, én pedig nevettem. Élénken élt az emlékeimben, hogy már kissrác korában is hatalmas sztárnak készült. – A zene az életem, nem is tudok mást elképzelni, minthogy ezzel foglalkozzak hosszú távon. Na és te, neked már megvannak a terveid?
- Fogalmam sincs, de igazándiból nem is nagyon érdekel. Persze azt utálom, hogy a tanárok már most arról papolnak, hogy egyetem így, érettségi úgy. Már az is megfordult a fejemben, hogy világgá megyek – mondtam, mire Dávid nevetni kezdett.
- De mégis, mi az ami érdekel? – kérdezte, mire én elgondolkoztam, tényleg, mi is érdekel?
- Az írás – mondtam ki végül, ő pedig kérdőn tekintett rám. – Évek óta irogatok verseket, az utóbbi időben novellákat is, sőt, már azt is megterveztem, hogy majd egykor regényt írok, amit ha kiadnak, veszik, mint a cukrot, és hatalmas, elismert író leszek. És tudom, ez mind szép és jó, csak nem reális, össz-vissz tündérmese – magyaráztam, s úgy tűnt, őt érdekli a téma.
- Egy biztos, ha kiadnának egy könyvedet, én leszek az első, aki megveszem – folyamatosan mosolygott rám, én meg olyan boldog voltam, mint utoljára nagyon rég.
Aztán lassan a délután véget ért, mi hazamentünk – Teddy is jött velünk -, összeszedtem a cuccaimat, aztán Marcellal bevágódtunk a kocsijába, és most itt fekszem az ágyamban vastag takarók alatt. Ami nem is lenne rossz, ha e mellé nem lenne 38,5 fokos lázam. Mama kitért a hitiből, hogy én hogy vagyok képes ilyen enyhe időben is megfázni. Inkább nem mondtam el neki, hogy mit csináltam délelőtt. Apa még dolgozott, így legalább ő nem tolhatott le. Egy dolog tuti, utálok beteg lenni.
-*-
Február 12, hétfő 11:46
Épp most csöngettek ki életem legrosszabb matek órájáról. Megkaptuk a dolgozatokat, és kaptam egy erős kettest. Na erre a tanár azt gondolta, hogy ki fogom tudni javítani egy gyönyörű felelettel, de nagyot tévedett. Az is kettes lett. Nem tudom, miért ver engem a sors. Ráadásul valami szörnyű állapotba vagyok. Köhögök, tüsszögök, folyik az orrom, és jelenleg is minimum hőemelkedésem van. Nem is tudom, miért nem maradtam reggel az ágyamban a meleg takarók alatt. Minden bizonnyal a tévében is valami jó film megy, de e helyett én összeszedtem két kettest matekból. És a java még hátra van a biológia óra képében…
-*-
16:54
A bioszt még úgy, ahogy túléltem, de utána jött volna a tesi óra. Hát már ott bajok voltak, hogy vegyem le a pulcsimat, mert akkor elkezdtem szörnyen vacogni, az izmaim fájtak, ha csak egy kicsit is megmozdítottam őket. Ezért Dóra, az egyik barátnőm elkísért az orvosi szobába. A doktornő amint meglátott, rögtön rám parancsolt, hogy üljek le, mert a végén még összeesek. Hozzáért az arcomhoz, és azonnal lázmérőt keresett. Kiakadva konstatálta két perc elteltével, hogy 39,1-es lázam van. Mit ne mondjak, én is kiakadtam. Rögtön felhívta apát, hogy értem tud-e jönni, mert ilyen állapotban nem enged haza egyedül. De apa nem ért rá, mert valami tárgyalása volt. Ezután tárcsázta anyát, de az ő telefonja ki volt kapcsolva. Végső kétségbeesésében Marcellt hívta. Hála az égnek neki ma csak délig volt suli, így tíz perccel később Dóra segítségével kibotorkáltam a kapuhoz, ahol már várt a bátyám. Elköszöntem Dórától, majd hazajöttünk.
Marcell rögtön ágyba parancsolt, nagymama főzött nekem meleg teát, és utána nézett, mikor rendel az orvosom. De milyen az én szerencsém? A doki szabadságon van, és csak a másikhoz tudok menni, aki teszem hozzá, már csak holnap lesz bent. Így addig sem tehetek mást, mint lázcsillapítón és forró teán élek. Mama próbált belém diktálni egy kis levest, de három falat után nem bírtam tovább. Remegek és másra sem vágyok, csak hogy aludjak egy kicsit.
-*-
Február 13, kedd 18:34
Mondhatom remek volt az orvosnál két órát sorban állni, mindezt csak azért, hogy utána még vacakabbul érezzem magam. A doki megállapította, hogy tüdőgyulladásom van, és minden bizonnyal nem hogy ezen a héten, de még a következőn sem mehetek suliba. Na de jó! Igazából nagyon jó, hogy nem kell korán kelni, görcsölni a másnapi dogákon vagy feleléseken, de nincs is annál szörnyűbb, mint pótolni, s rájönni, hogy bármennyire is gürizünk, nincs semmi értelme, mert a tanár nem tudja belátni, hogy ő mindig mást akar visszahallani, mint amit a tankönyvek leírnak. Úgyhogy, ha két hét múlva újra megjelenek biológián, már elkezdhetem a saját temetésemet szervezni.
-*-
Február 14, szerda 12:23
Említettem már, hogy utálom február 14.-ét? Nem? Hát akkor most mondom. Teljes szívemből gyűlölöm. Hogy miért? Egyszerű, ma van Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe, de tizenhat éves létemre még soha egy fiúval sem randiztam. Kérdezheted kedves naplóm, az meg hogy lehet? Őszintén szólva, én sem tudom. Még soha nem próbált meg senki randira hívni, mondjuk eddig nem is ismertem olyan pasit, akivel elmentem volna. És bármily szörnyű bevallanom, de kezd kicsit kétségbe ejteni a dolog. Nem mintha tüdőgyuszival bárhová is megérné elmenni, de akkor is.
Az élet néha szörnyen igazságtalan tud lenni. Példának okáért az üresfejű, csontsovány libák csak úgy halmozzák a srácokat, míg ha egy lány már nem a tökéletes szépségideál – én sem vagyok az -, akkor rögtön egyedül maradnak, és a többiek mind rajta röhögnek, meg szánakoznak.
Ezt az egész Valentin-napi mizériát totálisan fölöslegesnek tartom, mert pont a hozzám hasonlók ellen irányul, hogy ha már úgyis cefetül érezzük magunkat, akkor a többiek had rúgjanak még belénk. Most komolyan, még a húgom is randizik, pedig ő még nincs tizenöt. Arról nem is beszélve, hogy a bátyám a legjobb barátnőmmel találkozik ma este – állítólag már egy ideje randizgattak, csak nekem „elfelejtették” megemlíteni. Ilyenkor teljesen elveszik az életkedvemet…
Asszem ma délután mozimaratont hirdetek, végignézek néhány lehetetlenül nyálas filmet, abból úgyis nagy itthon a választék. A lehetséges jelöltek:
a) Elfújta a szél – az amerikai filmek egyik gyöngyszeme. Lehetetlenül csöpögős, fantasztikusan lehet sírni a végén Scarlettel együtt, hogy elengedte élete szerelmét.
b) Titanic – dráma a javából, mely természetes, hogy nem végződhet happy enddel, hisz az már Hollywoodban sem menő.
c) Szerelmünk lapjai – teszem hozzá, az egyik kedvenc filmem, mert ebben tényleg igazi érzéseket véltem felfedezni.
d) Az angol beteg – végre egy amcsi film, amiben a magyarok is szerepet kapnak, az más kérdés, hogy ez sem éppen a happy endjéről híres.
e) Büszkeség és balítélet – a világirodalom egyik legismertebb története, amiben természetes, hogy a sok félreértés és előítélet után hatalmas love-ba torkollik a sztori.
És ez csak néhány volt azon filmek tömkelegéből, amit egy fiatal, magányos lány megnézhet Valentin napon. Arról nem is beszélve, hogy a televíziók valószínűleg találnak még néhány undorítóan mézes-mázas darabot. Blahh…
-*-
18:56
Hát hol van itt az igazság? Még apa is randizik ma, így egyre biztosabb, hogy valami tényleg van közte és a között a titokzatos nő között, akivel Anna látta. Felhívtam anyut, ő sem ér rá ma este, azt mondta nagyon fontos üzleti találkozója van valakivel. Hiszi a piszi. Teszem hozzá a délután folyamán már túljutottam a legnagyobb megrázkódtatáson, mely szerint még az öcsém is kapott szerelmeslevelet, amelyben egy kiscsaj azt írja neki, hogy milyen szexi a gipsze. Tartok tőle, én ezt így nem fogom hosszú távon bírni, beleőrülök a magányba. Mi is lehet jobb annál, minthogy a nagyanyámmal kettesben töltöm a Valentin napot, illetve egy hatalmas adag taknyos zsebkendővel?
Csöngettek… csak nem megjött értem a kaszás? Nem is érdekel ki az, mama majd megnézi, s minden valószínűség szerint elküldi. Hallom már, hogy mama jön föl a lépcsőn, a léptei alatt nyikorog a lépcső. A szobám felé közeleg, majd belép rajta. Hoppá, ez nem is a mama…
-*-
Február 15, csütörtök 14:33
Tökre lehidaltam, meg sem fordult a fejemben, hogy egy délután hatására ennyire megváltozhat két ember kapcsolata. Dávid jött át hozzám, a kezében ott volt a gitárja, s egy kis zacskó kalimpált a csuklóján. Vidáman mosolygott rám, míg én mélyen elpirultam, hogy pizsamában vagyok, s egy halom használt zsepi vesz körbe. Arról nem is beszélve, hogy Teddyt szorongattam magamhoz.
- Szia! Zavarok? – kérdezte, miután behajtotta az ajtómat.
- Szia. Dehogyis, csak meglepett, hogy itt vagy. Hiszen az ember a Valentin napot ritkán tölti az unokatesójával – magyaráztam, miközben ő leült az ágyam végébe.
- Anyutól hallottam, hogy anyukád mesélte neki, hogy beteg vagy. Gondoltam kicsit feldobom az unalmadat; na meg amúgy sincs barátnőm, ergo csak otthon ülnék és unatkoznék.
- Örülök, hogy itt vagy – mosolyogtam, mire ő közelebb húzódott, és puszit nyomott az arcomra.
- Ezt neked hoztam – azzal felém nyújtotta a kis zacsit.
Annyira örültem, hogy Dávid átjött, hogy mégsem kell egyedül töltenem az estét csöpögős filmeket bámulva. És hogy még ajándékot is hozott nekem, az végképp meglepett. Egy bekeretezett kép került elő a csomagból, amely kettőnket ábrázolt tíz évvel ezelőtt.
Azon a nyáron Olaszországban nyaralt a két család, s a belvárosban volt egy pénzérmével működő ló, amin mindig játszottunk, ha arra jártunk. Egy ilyen alkalommal együtt le lettünk fényképezve, s az a kép volt most kinagyítva, bekeretezve a kezemben. Már azt hittem, hogy soha többé nem látom ezt a képet, erre most mégis. Felindultságomban megöleltem Dávidot, aki viszonozta az ölelést.
Nagyon jól telt az este, Dávid eljátszott néhány saját számát, majd hosszan beszélgettünk a múltról, jövőbeli terveinkről. Már tíz óra is elmúlt, amikor elbúcsúzott tőlem. Ma reggel már úgy ébredtem, hogy jobban érzem magam, talán a jókedv és mosolygás elűzi a betegséget.
-*-
16:12
Marcell nemrég jött haza a suliból, s rögtön bejött hozzám, hogy hogyan érzem magam. Meséltem neki, hogy Dávid itt járt az este, majd az ő randevúja felől érdeklődtem. Ha már egyszer a legjobb barátnőmmel találkozgat, akkor okom van rá, hogy tudakolóddzak. Amíg erről mesélt, minden jó volt, csak aztán véletlenül elszólta magát, hogy látták apát azzal a nővel, akivel Anna múltkor látta, de csak egy pillanatra, s nem tűnt egyiküknek sem ismerősnek, mert kendőt és napszemüveget viselt. Hát apának mégis van valakije. Ez őszintén elég rosszul érintett, talán titkon azt reméltem, ő már nem fog mást szeretni anyán kívül. Annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt elváltak…
-*-
Február 18, vasárnap 11:21
Az elmúlt három napban nem igazán történt semmi érdekes, azt leszámítva, hogy Bence és Dia itt vannak, és rögtön nagyobb a hangzavar a házban. Apunál továbbra sem merek rákérdezni arra, hogy kivel randevúzgat, talán addig jobb, amíg nem tudom a választ. (Bele halnék, ha bejelentené, hogy újra megnősül.) Teszem hozzá, még lesz egy hetem ezen nyugton gondolkozni, mert a doki eltiltott a sulitól.
Ma ebédre látogatóba jönnek az apai nagynénémék. Ők nem Budapesten élnek, így ritkábban látom őket. Apu húga, Bea kettesben él a lányával, Edinával a Velencei-tónál, Agárdon. Edina pont annyi idős, mint én; az apukáját nem ismerte, mert még azelőtt elhagyta Beát, hogy megszületett volna. Kezdetben itt éltek Pesten, de aztán leköltöztek a nyaralóba, s átalakították lakóházzá. A közelben van közértjük, s nyaranta fagyizót üzemeltetnek. A nyári szünetben két hetet lent szoktam tölteni náluk, ilyenkor sokszor besegítek a cukrászdában, s esténként lemegyünk a partra, s nagyokat pancsolunk, utána meg kártyapartikat rendezünk.
Edinával mindig is jóban voltunk, manapság is sokat levelezünk. Ő is azon kevesek közé tartozik, akik elolvashatják az írásaimat. Marcellal szemben ő mindig képes volt a rosszat is kiemelni, ezért pedig őszintén tisztelem őt, és hálás vagyok neki.
Csöngettek. Végre megérkeztek!
-*-
21:21
Kellően nagy meglepetéseket tartogatott ez a délután, az első rögtön az volt, hogy Beával és Edinával egy férfi is jött, akit úgy mutattak be, mint Bea vőlegénye. Szegény apunak azt az elképedt arcát még sokáig nem fogom tudni elfelejteni, és kísérteni fog álmaimban. A pasi (Miklósnak hívják), olyan negyven éves lehet, és ahogy figyeltem őt egész nap, nagyon szereti a nagynénémet és Edinával is jóban van. Tökre örültem, hogy boldognak láttam őket. Aztán amikor már a kávét iszogattuk, Bea bejelentette, hogy négy hét múlva lesz az esküvő.
- Ilyen hamar? Ennyi idő alatt nem lehet mindent megszervezni! – hüledezett nagymama, de Bea leintette.
- Ne aggódj, minden rendben lesz, nem tervezünk nagy lakodalmat, csak egy csöndes kis szertartást, és utána egy vendéglőben vacsora meg egy kis tánc. Csak a családot és néhány barátot szeretnénk meghívni – magyarázta, mire nagyi megértően bólintott.
- És hol lesz az esküvő? – kérdezte apa.
- Agárdon szeretnénk a kistemplomban, és utána az egyik csárdában a vacsorát – felelte Miklós.
- Viszont lenne egy nagy kérésem. Gergő – fordult apuhoz Bea -, azt szeretném, ha te lennél a tanúm. Míg ti, lányok – Nézett Diára, majd rám -, örülnék, ha Edina mellett koszorúslányok lennétek.
Apu beleegyezően, míg Dí és én boldogan bólintottunk rá a dologra. Aztán a beszélgetés Miklós családja felé terelődött, kiderült, hogy a szülei már évek óta nem élnek, míg az öccse már évek óta Amerikában dolgozik – és ha minden jól megy, el tud jönni az esküvőre. Kiderült, hogy van egy fia egy régi kapcsolatából, aki Szegeden jár iskolába, és most 11.-es. Egy idő után már nem igazán tudtam figyelni a beszélgetésre, mert elfogott a rosszullét.
Amikor kimentem a fürdőbe, nagyon sápadtnak láttam az arcomat a tükörben. Percekig folyattam a vizet, s törölgettem az arcomat, amikor Marcell utánam jött. Észrevette, hogy nem vagyok jól, megérintette a homlokomat, majd elsietett a lázmérőért. Irtó hálás voltam, hogy odakint nem említette, nem akartam, hogy mindenki hirtelen rám figyeljen. Becsempézte tehát a lázmérőt, amit a csipogás után kénytelen voltam neki odaadni, mert kissé homályosan láttam. Ő megrökönyödve konstatálta, hogy már megint 39 fok fölé kúszott a lázam egy szempillantás alatt. Rögtön az ágyamba parancsolt, majd hozott gyógyszert és egy pohár vizet. Kint csak annyit mondott, hogy ledőltem, valójában azonban igen alaposan elszundítottam, s már este hét óra volt, mire magamhoz tértem.
Beáék éppen búcsúzkodtak, s apa is készült hazavinni Bencét és Diát. Én is elköszöntem, majd segítettem mamának elpakolni a romokat. Még egy kicsit ültem a konyhában egy bögrényi tea társaságában, míg Marcell elzavart aludni. (Néha az az érzésem, hogy olyan, mint egy őrangyal.)
-*-
Február 25, vasárnap 18:38
Életem talán legpocsékabb hetén vagyok túl. Sohasem hittem volna, hogy egyszer már az otthon heverészésből lesz elegem, de most ez a nagy helyzet. Alig várom, hogy holnap legyen, és végre újra mehessek suliba. Ami azt illeti, hiányzik a társaság, a haverok, sőt, még a tanárok és a tanulás is. Hát teljesen elment a józan eszem? Asszem igen.
Csütörtökön már voltam annyira jól, hogy átjöjjek anyuhoz hétvégére, de csak azzal a feltétellel jöhettem, hogy elkezdek pótolni, és megpróbálok leckéket írni. Mondanom sem kell, tegnap szinte mást sem csináltam, mint tágítottam az elmémet a kétheti kőkemény anyaggal. Este nagyon korán estem be az ágyamba, s ma is jó későn keltem fel. A konyhából már szállingózott a friss pirítós és a citromos tea illata, ami lecsalogatott. A napfény meg olyan csábítóan sütött, hogy kimentem Zsemléhez játszani, aztán megjelent a szomszéd kertben Áron. Rögtön beszélgetést kezdeményezett, érdeklődött egészségem felől, mert hallotta, hogy tüdőgyulladásom volt. Miután megnyugtattam, hogy meggyógyultam, elterelődött a téma más irányba. Talán egy fél órát beszélgethettünk mindenféle kis semmiségekről, amikor neki el kellett mennie, mert egy haverjával volt találkozója.
A nap további részében nem csináltam semmi értelmeset, egyik helyiségből a másikba vonszoltam magam, és halálra unatkoztam. Fél órája jöttünk haza, és miután kipakoltam a cuccaimat, megint eljutottam oda, ahol egész nap voltam. A semmihez. Dög egy világ ez.
-*-
Február 27, kedd 19:35
Jesszus, ez a két nap egyenlő volt a halállal. Rengeteg a lemaradásom a suliban, hiába tanultam annyit múlt héten. Minden tanár a lelkemre kötötte, hogy mihamarabb bepótolok mindent, mert jó pár dolgozatot is meg kéne írnom utólag, meg hasonlók.
Ráadásul jött egy új testvérpár az osztályba. Nem ikrek, de csak 10 hónap köztük a korkülönbség, ezért lehetnek ugyanazon az évfolyamon. A fiú, Dani az idősebb, a húga, Kata pedig az újdonsült padtársam, miután szeretett osztályfőnökünk ültetést rendezett. Szerintem nem lesz semmi értelme, aki dumálni akar, az bárkivel tud, és ha nem Zsuzsa nénivel van óránk, úgyis mindenki máshová ül.
A legérdekesebb az egész ültetésben, hogy szigorúan ragaszkodott a lány-fiú ültetéshez, és én egyetlen voltam eddig, akinek fiú padtársa volt, erre most elültettek egy lány mellé. Persze a Katával így elsőre semmi bajom nincs, csak már évek óta a Máté mellett ültem, s tök furcsa, hogy nem hülyül egész órán. Reggel is automatikusan a régi helyemre mentem, majd beugrott, hogy hopp, ültetés volt.
-*-
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
