Néha még a hűvös nappalokban kisüt a nap,
S a szúrós jégszilánkok szívemen megolvadnak,
Ilyenkor még beragyog a fénysugár szemembe,
És visszatér a pislákoló remény lelkembe.

Jégbe fagyott barátság, ez volt kettőnk élete,
Mert nem tudjuk, mi az együtt maradás képlete.
Jégbe fagytunk, és bár a zománc még néha megolvad,
De nem tudjuk még, hogy milyen sorsot hoz a holnap.

Higgyünk még a csodákban, hogy örök az olvadás,
S nem lő már ránk többé a minket űző bú-vadász?
Meneküljünk még tovább? Végre adjuk meg magunk’t?
Félek, bár futunk, ismét szorító jégbe fagyunk.