Rómeó úgy szerette Júliáját,
Mint én kívánom az örök szerelmet,
Együtt életünkön át, s a halálban,
Hogy az első percet el ne felejtsed.

Vágyom egy érzésre, mely el nem múlhat,
Mint Trisztán szerelme Izolda iránt,
Vágyom, hogy ha látlak, szívem dobogjon
Heves verítékkel, mely búmból kiránt.

Egy mindennapos csodára vágyok én,
Rád találni a hosszú élet során,
Mint a királylány az ő hercegére, s
Veled nevetni szerelmünk tavaszán.

Szenvedélyes, érzéki éjszakákra,
Vagy összebújós szelídségre vágyom;
A Szépség és a Szörny is egymásra lelt.
Bűn-e, hogy a boldogságot kívánom?

Hiába tudom, hogy nincsenek csodák,
Nagy szerelmek zárulnak tragikusan,
Mint Antonius és Cleopátra, de
Én meghalnék kedvesem karjaiban.

Létezel-e, láthatatlan szerelmem,
Vagy csak a tömegben nem ismerlek föl?
Scarlett is szerette Rhettet, elkésett
Tájékozódni érzései felől.

Félek az örök magánytól, nélküled,
De ha tudnám, hogy megéri várni rád,
Lennék én a te váró Pénelopéd,
Odüsszeusszal hiába mész tovább.

Sínylődnék én Dante Poklában akár
Békén, Paolo és Francesca mellett,
Csak találjak rád végre a világban.
Szerelem nélkül nem élet az élet.